×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Éjfél a jó és a rossz kertjében – Interjú Kovács Istvánnal, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójával

 

Igaz, hogy évtizedek óta jogi polgárháború zajlik Nyugaton? A jogállamiság valóban az Európai Unió, a Brüsszelből vezényelt "Viertes Reich" végső megoldása a renitens, fejletlen és "antidemokratikus" tagállamokkal szemben? Milyen állapotban éri Magyarországot az éjfél a jó és a rossz kertjében? Ezekről a visszatérő és akut problémákról kérdeztük Kovács Istvánt, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatóját, akinek speciális szakterülete az Európai Unió “alkotmányos szabályai”. Nagyinterjú.

“…egy szűk elit próbálja meg a jóról és rosszról alkotott vízióját ráerőszakolni a többségi társadalomra.”

– Jogosnak találja a megérzést, miszerint a Nyugaton évtizedek óta jogi polgárháború zajlik? A cél: az alapvető jogok relativizálása, a többség erkölcsi alapjainak felforgatása.

Az alapvető jogok nem igazán jogszabályok. Nincsen ok és okozat, mint a jog többi területén, csak okozat van. Ezek a jogok feltételek nélkül megilletnek mindenkit. Inkább egyfajta morális kód, ami meghatározza, hogy mi a jó és mi a rossz. Tehát, amikor alapjogokról vitatkozunk, akkor a jóról és a rosszról vitatkozunk.

Azt lehet alapvető joggá tenni, amit a társadalom döntő többsége jónak fogad el. Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban olyan új alapjogokat kreáltak, amelyeket nemhogy a társadalomnak a túlnyomó többsége nem támogat, hanem nagyon is megosztó, konszenzus nélküli kérdéseknek bizonyultak. Az EU szerint alapvető jog például a bevándorlás, mert az feltétlenül jó. Ezzel azonban sokan nem értenek egyet, tulajdonképpen egy szűk elit próbálja meg a jóról és rosszról alkotott vízióját ráerőszakolni a többségi társadalomra. Ez természetesen csak egy kiragadott példa, beszélhetnénk a szivárványcsaládokról, vagy a korlátlan, a korlátozások nélküli abortuszról is.

- A magyar jobboldal, a magyarok többsége pedig nem a Cocteau-terv híve.

Ilyenkor például azzal érvelnek, hogy Magyarország egy elnyomó rendszert üzemeltet, mert nem hagyja érvényesülni az LMBTQ-emberek alapvető jogait. Ezzel tulajdonképpen azt állítják, hogy a magyar emberek elképzelései a jóról és a rosszról, helytelenek. Ők jobban tudják, hogy mi a jó a magyar embereknek, mint maguk a magyar emberek. Ez minden, csak nem demokratikus. Mindezt persze a demokrácia nevében hangoztatják.

A valódi cél, hogy univerzálissá tegyék ezeket az alapjogokat, hogy homogén társadalmi berendezkedéseket hoznak létre. Ennek eszköze, hogy különböző, elnyomott kisebbséget hoznak létre azért, hogy senki ne hivatkozhasson többé a többségre. Röviden: mindenkit besoroznak egy törpe minoritásba, feloldva ezzel a többség erejét és tudását a jóról és a rosszról.

- Az egyszeri újságíró percepciója az, hogy a jogi fundamentalizmus úgy működik, akár az ortodox iszlám törvénykezése, amiben betűről-betűre lediktálják, hogy hogyan élj, hogyan halj meg, egyben kijelölik a hívők érzékenységének tűréshatárait is.

Tavaly a Vatikáni egyetemen éppen arról tartottam előadást, hogy az "emberijogizmus" lett az új vallás a fejlett világban. Arról beszéltem, hogy mennyire hasonló az emberi jogok fetisizálása a vallásos rajongáshoz.

- Akkor ez nem is (egyszerűen csak) “jogi háború”, hanem “vallásháború”.

A zsidóknak, a keresztényeknek és a muszlimoknak is vannak reguláik a házaséletre, a táplálkozásra vonatkozóan, vagy éppen arra, hogyan lehet jogszerűen anyagi javakat megszerezni, mi számít lopásnak, hogyan szabad kamatot szedni. A keresztény világban persze nem lesz minden vallási törvényből jogszabály, de az feltétlenül igaz, hogy a jogrendeket is meghatározó jó erkölcs fogalma a Tízparancsolatra vezethető vissza. Annak, hogy isteni törvényekre vezetjük vissza a jogszabályainkban is visszaköszönő erkölcsi igazságokat mély, nehezen kiszaggatható gyökerei vannak. Csak az a bökkenő, hogy amíg ezek a példák a maguk helyén és idejében kiválóan, emberhez méltóan működtek, addig az "emberijogizmus", ez a posztmodern valláspótlék kiölte a szakrális tartalmat a moralitásból. Ma az ember, illetve egy szűk elit lép Isten helyére: ők mondják meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt, hogy mi szerint, mihez mérten éljünk.

Ma már vallásos rajongással veszik körbe az emberi jogokat, a környezetvédelmet vagy a technológiát. Ez pedig azért baj, mert a liberális ideológiában ezeknek nincs valódi alapja. Egy keresztény ember számára a környezet Isten művének a része, öncélú pusztítása ezért a teremtés elleni lázadás. Az embernek pedig azért vannak különleges jogai, mert a teremtés koronájaként megkülönböztetett helye van a világban. Ha az alapokat értjük, akkor minden értelmet nyer. Ha nincsenek alapok, akkor a vallásos rajongással imádott kategóriák csak bálványok, amelyeket az elit hoz létre a társadalom számára.

Számunkra nem kérdés, hogy a Tízparancsolat jó, hiszen Istentől kaptuk, aki maga a jó. Számukra az a feltétlenül jó, amit a saját "főpapjaik" jónak ítélnek. Például az Emberi Jogi Bíróság. Ebből viszont komoly feszültség adódik, hiszen a többségi társadalom igazságérzete sokszor nem találkozik a "főpapokéval". Elég mondjuk arra gondolni, amikor a magyarországi börtönbiznisz keretében rablógyilkosoknak és más erőszakos bűnözőknek kellett kártérítést fizetnünk, a "rossz börtönkörülmények miatt".

"...azzal érvelnek, hogy Magyarország egy elnyomó rendszert üzemeltet, mert nem hagyja érvényesülni az LMBTQ-emberek alapvető jogait. Ezzel tulajdonképpen azt állítják, hogy a magyar emberek elképzelései a jóról és a rosszról, helytelenek."

- Hogyan ragadható meg, az értelmezhetetlen közhelyeken túl a “jogállamiság” vulgárhegeliánus fogalma, amely jelen pillanatban is az Európai Unió fő csapásmérő eszköze?

Azért is van ennyi félreértés, az úgynevezett "jogállamiság" körül, mert magát a fogalmat nehezen lehet definiálni. Egy ókori fogalom modern változata, de hogy pontosan mit jelent, azt senki nem tudja. Illetve a jelentése országról országra és korról korra változik. Mi, magyarok jogállamot mondunk, amit a német reichstadtból emeltünk át, az angolszászok azt mondják, hogy rule of law, azaz a jog uralma, míg a franciáknál a constitutionnalisme - ha tetszik, alkotmányizmus - kifejezés van használatban. A fejlett világban tehát számos eltérő megközelítés alakult ki, nincsen, nem létezik, nem jött létre fogalmi konszenzus. Magyarországon az előző alkotmányunk és az Alaptörvény is deklarálja, hogy hazánk demokratikus jogállam. De hogy ez pontosan mit jelent, arra nincsen egy egzakt, kézzel fogható katalógus, az Alkotmánybíróság esetről esetre dönti el, hogy mi a jogállam tartalma. Harminc éves távlatban azonban a testület felfogása is sokat változott, ez pedig jól érzékelteti, hogy mennyire nehéz csak egy országon belül is definiálni a jogállamiságot. Gondoljuk végig ennek fényében, hogy milyen megoldhatatlan feladat ugyanezt európai szinten megtenni, ráadásul vannak olyan érdekcsoportok, akik szerint globális jogállamiság fogalmát kellene használnunk és aszerint kellene újraszervezni jogrendünket. Ez abszurd, hiszen ahány nemzet, annyi eltérő kulturális, történelmi, szociológiai olvasata létezik a kérdéskörnek.

- A kéksapkások a Nyugat hátsó udvarában már megmutatták, hogy ez lehetetlen.

Ha mégis általános konklúziót kellene vonnom, akkor a jogállamiság tulajdonképpen annyit jelent, hogy a jogszabályokat az arra feljogosított testület, demokratikus bástyákkal körülhatárolt keretek között hozza meg. Az így beiktatott jogszabályok mindenkire egyenlően vonatkoznak, a megfelelő hatóságok és bíróságok pedig alkalmazzák és betartják azokat. Legszűkebb értelmében ezt jelenti a jogállamiság, minden tágabb értelmezés pedig háborút nyit, ami nem vezet sehova. Jó példa erre a szólásszabadság kérdése. Azonban azt, hogy ez a jog nem korlátlan, tehát nem mondhatok bármit nyilvánosan, szinte sehol sem vitatják.

A korlátok azonban már országról országra változnak. Németországban vagy Ausztriában például a holokauszttagadás nem fér bele a szólásszabadságba. Nem élvez védelmet, sőt, a büntetőjog eszközeivel is fellépnek ellene. Nagy-Britanniában ez máshogy alakult, ott a felségsértés a véleménynyilvánítás egyik tradicionális határa. Tehát nagyon jó dolog, hogy azt mondjuk, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága szent és sérthetetlen, de hogy ez pontosan mit jelent az országról országra változik. Azaz: nincsenek abszolút fogalmak, mert ezek a különböző nemzetállamok kulturális és történelmi hagyományainak elidegeníthetetlen részei.

- A jogi környezet sematizálása és áttematizálása ezzel szemben ma már egyértelmű célnak tűnik az Európai Unión belül.

Egyszerre cél és fegyver. Ez világosan kitűnt, amikor az Európai Bizottság kimondta, hogy létre kell hozni a jogállamisági eljárást. Alapvetően ott kezdődnek a problémák, hogy erre semmifajta felhatalmazásuk nem volt, tehát azok a játékszabályok, amelyek szerint az Európai Unió működik, amelyeket az alapító szerződések tartalmaznak, azok egyáltalán nem jogosítják fel egy ilyen megkérdőjelezhető és bizonytalan módszerű, de egyértelmű és világos végkimenetelű eljárásra az Európai Bizottságot. De ha hajlandóak vagyunk ezen nagylelkűen túllépni és objektíven megvizsgáljuk, hogy mit sikerült alkotniuk a jogállamisági eljárás során, akkor azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy egyáltalán nem valósultak meg az egységes feltételek. Voltak, akik egyenlőbbek voltak az egyenlőknél. Magyarország esetében koncepciózusan felbukkanó tárgyi “tévedéssekkel” operáló jelentésre építették fel a későbbi támadásokat. Természetesen olyan szempontok alapján, amelyeket más tagállamok esetében egyáltalán nem vizsgáltak.

- Magyarország ellenállt. A brüsszeli elit pedig kimondta: “Nincs más választásunk hívnunk kell doktor Ludmilla Kropotkint. De az fájni fog.” Ezután megérkezett Sargentini asszony, aki a megidézett Bill Murray-film virtuóz kínzási technikáiról hírhedt KGB-kihallgatótisztjének szerepét vállalta magára, hogy kicsikarjon néhány terhelő vallomást az alulírott vádlottból.

A Sargentini által összefércelt dokumentumot jogászként olvasni valóban felér egy alapos kínzással, de ne felejtsük el, hogy nem a holland politikus volt az első a sorban. Korábbról említhetnénk például a Tavares-jelentést, amelyben szintén rengeteg hamis vád és tárgyi tévedés volt. Például azzal támadtak minket magyarokat, hogy átszabtuk az Alkotmánybíróság hatásköreit. Fogadjuk el egy pillanatra, hogy ez valóban sérti a jogállamiság követelményeit. Akkor mit mondunk azokra a tagállamokra, ahol egyáltalán nincsen, és soha nem is létezett alkotmánybíróság? Ezek az országok, akkor már egyáltalán számítanak jogállamnak? Ezzel azt próbálom érzékeltetni, hogy mennyire eltérőek azok a morális, intézményi, kulturális és történelmi kódok, amelyek együttesen határozzák meg azt, hogy egy országban mit értünk jogállamiság alatt.

"Számunkra nem kérdés, hogy a Tízparancsolat jó, hiszen Istentől kaptuk, aki maga a jó. Számukra az a feltétlenül jó, amit a saját "főpapjaik" jónak ítélnek. Például az Emberi Jogi Bíróság."

- Nem egyszerű feladat az egységes, homogén birodalom felépítése, de a németek úgy tűnik már soha nem adják fel ezt az ábrándot. A prózai provincia-menedzsment a politikai célja a jogászkodásnak az unió alabárdoselitjének részéről?

Ahhoz, hogy az egész problémát megérthessük, vissza kell mennünk 2010-ig. A hatalomra kerülő második Orbán-kormány az elejétől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy az akkor tomboló gazdasági válság terheit nem a magyar emberekkel fogja megfizettetni, hanem különadókat vet ki az olyan, többségében külföldi kézben lévő cégekre, melyek a válság előtt hatalmas profitot tettek zsebre és vittek ki az országból. Ez nyilvánvalóan sértette a cégek anyaországainak érdekeit, ezért a különböző lobbycsoportok bevetették magukat és kikövetelték az Európai Uniótól, hogy jogi vizsgálatokkal bizonyítsák be, hogy a magyar adók jogtalan mivoltát. A vizsgálatok persze meg is indultak, ám akárhogy igyekeztek, az uniós szervek nem találtak fogást a válságadókon. Ekkor új taktikához nyúltak.

- Pár hónappal később már az a mantrát kántálták torokhangon, hogy Magyarországon olyan média-törvényt fogadtak el, amelyik alapján ellehetetlenítik, szétverik a szakmát és a Bentham-féle Panopticonba zárják az újságírókat.

Mondták ezt mind úgy, hogy még egy hiteles fordítást sem láttak a törvényről. Majd, amikor végre, nagy nehezen lefolytattak egy kötelezettségszegési eljárást, akkor megállapították, hogy ezek a sérelmek valójában nem léteznek. Bocsánatot persze senki sem kért, hanem jöttek az újabb alaptalan vádaskodások. Summázva, a konfliktusok kiváltó oka az elején az volt, hogy Magyarország gazdasági érdekeket sértett, viszont mindezt jogszerűen, a saját érdekei, a saját túlélése érdekében tette. A helyzet akkor eszkalálódott, amikor a migrációs válság során végérvényesen tisztáztuk, hogy mást gondolunk a világról, mint a nyugat-európai elit. A másként gondolkodás persze önmagában nem lehet bűn, ezért ezeket az ideológiai-gazdasági ellentéteket jogi álcázással kellett ellátni.

- Igen, de mégis kilóg a lóláb.

Igen, mert van azonban egy másik, sokkal praktikusabb, pragmatikusabb ok is. Az Egyesült Királyság távozása után csökken az uniós büdzséből szétosztható pénz, ám megoldandó feladatból csak több lett. A világjárvány miatt olyan mértékű gazdasági válság következik, ami nagyon súlyosan érinti a déli periféria országait, akiknek már kevesebb pénzt kellene kapniuk, hiszen már évtizedek óta az EU haszonélvezői.

Az uniós elit különböző érdekcsoportjai nem tudnak megállapodni, hogy mennyit tegyenek a közösbe, honnan teremtsenek elő új forrásokat. Ezért árnyékbokszolnak velünk most jogászkodással, hogy ne kelljen megfizetniük a nekünk kijáró apanázst. Nekik kifejezetten jól jött a magyar vétó: megint mutogathatnak ránk, hogy ők persze segítenének, de miattunk nem tudnak.

- Létezik egyáltalán a progresszív ideológiák által meghirdetett “társadalmi igazságosság”?

- A társadalmi igazságosság kérdése is alapvetően világnézeti probléma. A kereszténység, a zsidó-keresztény hagyomány abból indul ki, hogy az ember az áteredő bűntől fogva bűnös, ezért az általa épített világ is tökéletlen. Ezen pedig nem lehet változtatni, mert ilyen az emberi természet. Ez a rend Krisztus második eljövetelekor megvalósul majd a tökéletes világ, de addig ez nem lehetséges. Akik viszont tagadják a kereszténységet, ők a felvilágosodás óta azt mondják, hogy ez nem így van, ez egy hibás elgondolás, mi, emberek meg tudjuk teremteni a tökéletes társadalmat.

A jakobinusok a felvilágosodás idején ugyanúgy a tökéletes társadalmat akarták felépíteni, Isten nélkül. Aztán küldték tízezerszámra az embereket a guillotine alá. A terror hónapjai alatt megkérdezték Robespierre-től, hogy ez lenne a szabadság, az egyenlőség, a testvériség? Azt válaszolta, hogy a szabadság ellenségének nem jár a szabadság. Ez persze csak addig működött, amíg Robespierre döntötte el, hogy ki a szabadság ellensége, utána őt is vérpadra küldték.

Ugyanez a dilemma jelent meg a kommunistáknál, a náciknál és az összes XX. századi totalitárius rezsimben. Miszerint: az ember megvalósíthatja a tökéletes társadalmat, ám az ehhez szükséges tudás egy szűk, kiválasztott csoport kezében van, akiknek akár véráldozat árán is le kell nyomni akaratukat a többség torkán. Láthatjuk ennek eredményeit a történelemben. De a szomorú igazság az, hogy ma is hasonló irányba haladunk.

- Közelít az éjfélhez a végítélet órája, a hidegháború kezdete óta többszörösen újraidőzített “Doomsday Clock”. Milyen lesz Magyarországon, a jó és a rossz kertjében ez az éjfél?

Két emberkép áll szemben egymással. A liberális oldal azt állítja, hogy a szabadság mindenek felett van, és az embereknek maximális szabadságot kell biztosítani, és ezért bárki, bármilyen individuum, egyéni vágyából jogot kreálhat. Ezt persze mindenkivel szemben kikényszerítheti, amivel természetesen korlátozza a többi egyén szabadságát. A totális szabadságra épülő emberkép tehát éppen hogy a szabadság korlátozásához vezet. Ezzel szemben Magyarországon másfajta jogfelfogás van, különösen az új Alaptörvénytől kezdődően. A hatályos alkotmányunk emberképe ugyanis abból indul ki, hogy az ember nem egy minden információnak tökéletesen a birtokában lévő, teljesen szabad lény, akit csak hagyni kell szabadon létezni, mert mindig a jót fogja választani. Az Alaptörvény felfogásában az emberi vágyakat igenis korlátok közé kell szorítani, ezek a korlátok azonban nem valamely társadalmi csoport önkényéből fakadnak, hanem évszázados, sokszor évezredes hagyományokból. Ráadásul meggyőződésem, hogy ezek a korlátok végsősoron sokkal nagyobb szabadságot eredményeznek, mint a névleg totális szabadságra épülő rendszerek.

De a kérdésre egyértelműen válaszolva: remélem, hogy Magyarországon nem apokalipszis lesz, csak óraátállítás.

A cikkben felhasznált fotók forrása: Alapjogokért Központ, MTI