Szabó Dávid József: A liberális, mainstream média az ISIS kivégzésvideóihoz hasonlóan használta fel George Floyd halálát Amerika ellen

 

Szabó Dávid József külpolitikai elemző munkája révén első kézből szerzett tapasztalatokat az amerikai politikai rendszer működéséről, a brüsszeli bürokrácia és newspeak szerinti gondolkodásmódjáról, az angolszász és nyugat-európai média természetéről, a posztszovjet térségről és a közép-európai nemzetek kitörési törekvéseiről. Interjúnkban a posztmodern médiajelenségekről, a manipuláció jövőbeli formáiról és a bolsevizmus új, végzetes formáiról kérdeztük.

– Hogyan definiálja azt, ami az Egyesült Államokban zajlik? Sokan, még a jobboldalon is, demonstrációként, tüntetéshullámként jelölik meg.

– Minneapolisban egy visszaeső bűnöző a bámészkodók kamerái előtt vált mártírrá. A hatóságok elindították az ügyben eljáró rendőrök jogi felelősségre vonását, miközben Donald Trump elnök a rendfenntartás terén országos reformról hozott döntést. Egy normális államban, egy normális helyzetben, ha a jogállami mechanizmus azonnal beindul, véget is ér ez a rossz konnotációkat ébresztő történet. Persze, mindenkinek nemcsak jogában, de totális szabadságában áll megemlékezést szervezni, békés demonstrációt hirdetni, sőt, mindezt spontán összegyűlve, tetszőleges időpontban és helyszínen is megteheti bizonyos, az állam és a magánszféra napi működését nem veszélyeztető keretek között. Az ilyen véleménynyilvánítási akciók, petíciók, önszerveződések pedig addig tarthatnak, ameddig csak akarják. Ehhez képest történik az, amit látunk: zavargások, fosztogatás; rendőrök, hivatalos személyek elleni erőszak; spontán lincselések; no-go zóna alapítása erőszakos területfoglalással. A „fehérek”, különösen a rendőrök letérdeltetése, szobrok és emlékművek ledöntése, meggyalázása. Mindebből látszik, hogy a „normális országban”- és „normális helyzetben”-feltételek között valamelyik vagy mindkettő hibádzik. Megjegyezem, hogy mindemellett vannak erőszakmentes tüntetések is, léteznek a vélemény- és gyülekezési szabadság polgári kifejeződései is. Csakhogy ott, ahol rendőrökre vadásznak, embereket lincselnek az utcán, különös pofátlanság kell ahhoz, hogy úgy tegyünk: egy nagy, boldog, békés polgárjogi tüntetésről van szó. Ami történik, az egy irányított kisebbség rendszer- és államellenes lázadása, mely véletlenül sem spontán, és nem az előőrse, hanem balekja a fekete közösség. A mainstream média pedig nem objektívan tudósít az eseményekről, hanem aktívan részt vesz az akciókban tudatos hergeléssel és hírhamisítással. Ehhez még zárójelben hozzátehetjük a külföldi titkosszolgálatok „megszokott” manipulációit, és kész is a „forradalmi” robbanóelegy.  Az USA part menti, nem pénzügyi elitje, vagyis az értelmiség, a média, a politika, valamint a technológia és az önjelölt filantrópia esett neki a régi, erős Amerika maradékának és az azt még megjelenítő Trump-adminisztrációnak.

Ez egy másodpercről másodpercre a Tik-Tokon tudósított puccskísérlet. Nem véletlen, hogy az orosz internet azzal viccelődik, mikor vált majd hirtelen a tv a Hattyúk tavára, ahogy 1991-ben a Szovjetunióban megtörtént.

A George Floyd halála miatti tüntetés résztvevője egy felgyújtott és kifosztott üzlet előtt Minneapolisban 2020. május 27-én (Fotó: MTI/AP/Star Tribune/Carlos Gonzalez)

Történelmi eredetű faji-etnikai repedésekbe vertek éket, és hosszú évek óta kalapálják, szétfeszítve az anyagot, amit amerikai társadalomnak nevezünk. Mindeközben az összes elérhető statisztika szerint minden társadalmi vonatkozásban visszaszorulóban van a feketék hátrányos megkülönböztetése, így a rendőri-hatósági fellépés terén is. Nyilván egyetlen jogtalan, igazságtalan haláleset is eggyel több a kelleténél, de a csökkenő tendencia elvitathatatlan.

A gyűlöletnek és erőszaknak, amit szabadjára engedtek a liberális-mainstream médián keresztül, semmi köze a történtekhez. A jakobinus és bolsevik erőszakos hatalomátvétellel is tökéletesen rokonítható az, amit látunk. Egyrészt véletlenül sem a lecsúszott, nehéz sorsú, alsóbb társadalmi rétegekből kerülnek ki a provokátorok, hanem az általuk privilegizáltnak nevezett közép- és felső középosztály jólétben edződött családjaiból.

– Közhely, de a lázadás a posztmodern fogyasztói társadalomban az elit privilégiuma. Az ilyen jellegű erőszak pedig nem más, mint civilizációs unalom és öngyűlölet.

– Ők is az Egyesült Államok geopolitikai hatalmának, hálójának meggyengülését igyekeznek kihasználni: a sokfrontos harc, amit Kínával, Oroszországgal, az Európai Unióval elkezdtek, és a koronavírussokk, amit a nyakukba kaptak.

Most »baráti tűz« éri Amerikát valahogy úgy, amikor az NKVD-s tisztek hátulról, a frontvonal mögül lövöldözték agyon az első vonalban harcolókat. Nem kizárt, hogy ez lesz a birodalom végjátékának kezdete.

Abban is a bolsevikok rokonai, hogy az erőszakkal, a rendetlenséggel vagy a rendőrség feloszlatásával valójában szinte senki nem ért egyet. Nemhogy az amerikaiak többsége, de a demokrata szavazók, sőt, az afrikai-amerikaiak többsége sem. Nem baj, majd elnevezik magukat „New Normal”-nek meg „The 99%”-nek.

Ne feledjük, hogy ma ugyanazok a csoportok próbálják szó szerint lefegyverezni és megbénítani Amerika rendfenntartásért felelős erőit, akik hosszú ideje megbélyegzik azokat, akik saját maguk és családjuk védelmében élnek a fegyvertartás alkotmányos jogával. Ez a jog az államok történetében egyáltalán nem az erőszak privilegizálását jelenti (ahogyan a marxisták állítják), hanem az önfelelős és szabad egyén szimbóluma. És ez az archetípus tartotta életben és egyben Amerikát évszázadokon át.

A mainstream médiában szinte kizárólag a szügyig felfegyverzett, dízelpickupokkal járó texasiakat, az úgynevezett „white trasht” mutogatják , véletlenül sem az elmúlt hónapban közel száz áldozatot hozó chicagói valóságot vagy a főváros, Washington D. C. enyhén szólva problémás és kerülendő kerületeit. Nekik a texasi meg a kaliforniai seriff, a helyi képviselő jelenti a problémát, nem az elgettósodás, a terjedő no-go zónák.

De a maga módján, ahogy a seattle-i Antifa-enklávé esete is mutatja, hogy van ráció és stratégia a törekvéseikben, hiszen ha a republikánus szavazóktól, a vidéki munkásoktól elveszik a fegyvereiket, a rendőrséget pedig feloszlatják, akkor a gettólakók, drogdílerek, stricik kezén maradó fegyverekkel, alulról szerveződve át lehet venni az ország egyes részei felett a hatalmat.

A rendőrség helyi kompetencia az USA-ban, vagyis ha leszerelik, de a forradalmi milíciát felfegyverzik helyben, akkor már csak Washingtonból lehet leverni egy ilyen, az ország szuverenitását és akár területi integritását veszélyeztető lázadást, az pedig idő, pénz és kíméletlen politikai alkuk kérdése. Ennek tükrében szinte nevetséges visszatekinteni, hogy a 2015-ös texasi függetlenségpárti fegyveres gyülekezéseket tekintették államellenesnek.

 

Minnesota állam fővárosában, St. Paulban is gyújtogattak a tüntetők (Fotó: MTI/AP/John Minchillo)

– Nem fogja ez a semmiből gerjesztett forradalom felzabálni önmagát?

– Ebben nem vagyok annyira biztos, mert ez már nem a régi értelemben vett „forradalom”, hanem médiaesemény, látszattörténés, ami gyakorlatilag bármikor előállítható. Ugyanakkor a progresszív (Woke) mozgalomban már az érett forradalmiság jeleit is látjuk, amikor a dogmák kanonizációja közben az elhajlókkal is kegyetlenül leszámolnak. Hullanak a fejek az egykor liberális szerkesztőségekben. Pillanatok alatt válhat egy rendes Trump-gyűlölő liberális aktivistából fasiszta és nácoid rabszolgatartó azért, mert véletlenül rossz helyre tesz egy kötőszót.

– A  „forradalom” és az utcai erőszak a figyelemelterelés és a szórakoztatás részévé vált. Kiknek a politikai céljai állhatnak a háttérben? Illetve miről tereli el a figyelmünket mindez?

– Kérdés, hogy a Demokrata Párt mennyire lelkes valójában az ügy iránt, de az biztos, hogy igyekeznek ezt a szelet a saját vitorlájukba fogni. Meggyőződésem, hogy „Utánam az özönvíz!” felkiáltással arra játszanak, hogy a párhuzamos válságok és a folyamatos polgárháborús idegállapot elhozza Trump végét, a társadalmi béke helyreállításával pedig ráérnek azután foglalkozni. Majd kistafírozzák, beárazzák a mozgalmat, esetleg kirakatpozíciókba emelnek néhány őrültet, akikről pár év múlva kiderül, hogy alkalmatlanok. Ilyenkor el lehet mondani, hogy „nehéz, rögös út vezet az integráció Olimposzára”.

 

Donald Trump amerikai elnök a Bibliával a kezében, amikor felkeresi a George Floyd fekete bőrű férfi halála miatt tiltakozó tüntetők által megrongált Szent János-templomot a washingtoni Fehér Ház közelében 2020. június 1-jén (Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky)

– Esetleg készül majd róluk, a hősökről, akik mertek erősek és bátrak lenni néhány melankolikus Oscar-esélyes blockbuster. A liberális médiában őrjöngő hollywoodi celebritások így edzik már most magukat a következő szerepekre?

– Igen, de még ha politikailag sikeres is lesz a „mozgalom”, azonnal le lesz szerelve, ha a régi demokrata elit visszaszerzi a hatalmat. Akkor a balekok hazakulloghatnak, mert betöltötték a funkciójukat, és várhatják a következő Black Friday-t.

– Ha már a hatalomátvételnél tartunk, akkor Joe Biden, azaz: Sleepy Joe. A demokraták „pankrátora” milyen esélyekkel indul?

– Biden egyik komoly problémája az, ami Hillary Clintoné is volt egykor: Barack Obamával ellentétben nem vehetik készpénznek az afrikai-amerikai szavazók fegyelmezett, aktív választói támogatását. Ezt az a tény tetézi, hogy Sleepy egy rendkívül kellemetlen és félreérthető „Ha Trumpra szavazol, nem vagy fekete!” kijelentést engedett meg magának, ami a fősodorhoz tartozó propagandamédia bagatellizálása ellenére is elég nagy felháborodást keltett a kisebbségek körében. De ki emlékszik már erre? Ki emlékszik Biden zavarodott szerepléseire, lefagyására, különös viselkedésére a kislányok közelében, vagy arra, hogy a koronavírus-járvány csúcsán alig-alig szerepelt, pedig voltak ziccerek, amiket kijátszatott volna.

– És Trump? Ő is bizonytalannak és tehetetlennek tűnt a BLM-krízis elején.

– Trump az újraépítésre, a gazdaság dinamizálására, a munkahelyekre és Kína megszorongatására építene kampányt, miközben nem tud igazi tömegrendezvényeket tartani, ehelyett az antifa- és BLM-jelenségre tapogatózva és óvatosan reagálva kell kitöltenie a hátralévő játékidőt. Még azt sem sikerült kihangsúlyozni, felfuttattatni (ha úgy tetszik: politikai témává tenni), hogy Amerikának hosszú idő után újra van saját fejlesztésű és gyártású űrrakétája, ami a nemzeti büszkeség egyik fontos eleme. Ez többszörösen előnytelen helyzet Trump számára, de még akár jól is kijöhet belőle, akkor is, ha csak „sodródik”, hiszen, mint  arra korábban már utaltam, az amerikaiak döntő többsége ugyan látszólag szimpatizál a lázadás eredeti motívumaival, de az erőszakot és a káoszt elutasítja, egyre inkább rendre vágyik majd. A republikánus bázis és Trump saját rajongói pedig egyértelműen rendpártiak, őket nem kell győzködni. Tudják mi kell Amerikának.

– A balliberális média, a mainstream mindent a saját narratívájába olvaszt, hogyan lehet ez ellen védekezni? Hogyan lehet elhárítani a csőlátást?

– Az amerikai és már sajnos a nyugat-európai események is a valós idejű, hipermediatizált, felhasználói tartalmakkal dolgozó információs valóság kontextusában értelmezhetők. Itt két megfigyelésem van. Az egyik, hogy a gépezetnek teljesen mindegy, mi az aktuális téma.

Az amerikai progresszió több évtizedes munkával felépítette a képzelt identitások mítoszát, és a társadalom jelentős rétegeit vonta be ebbe a szerepjátékba.

Németországban a George Floyd halála miatt tiltakozó tüntetők egyike a berlini Alexanderplatzon 2020. június 6-án (Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)

– Azt akarja mondani, hogy a világ néhány évtized alatt már a belépő szinten is fizetős, de igazán csak a platinafokozat bevásárlásával élvezhető MMORPG-vé változott?

– Igen, mert az vagy, akinek képzeled, újraalkotod magad. A metamorfózisnak pedig csak a fogyasztásod mértéke szabhat gátat. Az államnak vagy más földi hatalomnak pedig kötelessége a fantazmagóriádat a törvény erejével, ha kell, erőszakkal is megvédeni – de mitől is? Nem erőszaktól, nem abúzustól, nem a jogfosztottságtól. Hanem attól, hogy mások megkérdőjelezzék, hogy a választott identitásod köszönőviszonyban van-e a valósággal.

Az abszolútról, a valódiról, a természetesről, a normálisról alkotott fogalmainkat vették ostrom alá, és egyre több helyen járnak sikerrel, terjed a vélemény- és gyülekezési, sőt, a lelkiismereti szabadság aránytalan korlátozása a képzelt identitások védelmében. Az így felépített, a valóságtól és az évezredek alatt létrehozott emberi bölcsességtől, tapasztalástól teljesen elszakadt identitásvilágra bármilyen sztori gyorsan és hatékonyan felépíthető.

Az a döbbenetes, hogy ha a jelenlegi mozgalom valóban a feketék jogairól, az egyenlő bánásmódról szólna, akkor szinte kivételként egy valóban létező csoport történelméről, valódi sérelmeiről lenne szó, ellentétben a legtöbb hasonló médiafenoménnal. De azt, hogy mennyire nem erről van szó megmutatja az,

hogy az amerikai feketék többsége sem ért egyet a káoszkeltéssel és a tombolással.

Van ugyanis más vezérfonala, meghatározó eleme az identitásuknak, mint az, hogy megöltek egy embert, aki ahhoz a „faji” csoporthoz tartozik, amihez én és a családom, tehát: eljött az idő, folyjon a vér, legyen forradalom és anarchia. És mégis: az identitás-infrastruktúrán mint politikai gépezeten tetszés szerint végigvezethetők témák, tömegek manipulálhatók úgy, hogy a bűvész, a varázsló végig láthatatlan marad. És ahogy az emberjogi univerzum vég nélkül tágul a bírói aktivizmus és az NGO-k érzékenyítése révén, nem fognak egyhamar kifogyni a témákból.

– És mi lenne a második csapás?

– A második észrevételem, hogy

az amerikai progresszió világában egymás után jönnek a végső harcok.

Csak 2016 óta öt alkalommal ért véget a demokrácia és az USA dicső története: Trump győzelme; a Steele-dosszié; az Ukrajna-gate; az elnök elmozdítása; és most a rendőri erőszak kérdése. Most készül a poszt-BLM-sztori és Trump mentális egészségének megkérdőjelezése. Mindig egy újabb ügy, amely mentén össze kell zárni. Hogy fekete boltosokat is kiraboltak? Ez elvinné a figyelmet a nagybetűs ügyről! Hogy feketék is a csőcselék áldozatává váltak? Hát Trump szekerét tolod, legitimálod a fehér elnyomást? Hogy egy fekete amerikai ma sokkal nagyobb eséllyel hal meg egy másik fekete amerikai kezétől, mint egy fehér amerikai kezétől? Ennek a problémának most nincs itt az ideje! A hiszterizálás, a tragédiák másodpercre való lebontása és elemzése, ismétlése már nekünk is ismerős lehet, hiszen ugyanez az empátiabiznisz söpörte el a józan észt Európában a 2015-ös migránskrízis idején. Most pedig szinte századmásodpercekre pontosan lebontották és leírták, hogyan telt George Floyd életének utolsó nyolc-kilenc perce, most amikor minden nap újabb szögből mutatták be a „rendőri brutalitást”, akkor bennem felmerül, hogy mindez:

lényegében nem különbözik az ISIS lefejezős videóitól.

Szemernyi méltóság, tisztesség nem maradt már ebben a pornográf médiatálalásban, és akkor minek és kinek a nevében küzdenek is ők? De az is rettenetesen visszataszító, ahogyan szektás módon vonaglanak az aranykoporsó bálványa előtt olyan emberek, akiknek az égvilágon semmi közük ahhoz, hogy George Floyd meghalt.

 

A George Floyd halála miatt tiltakozók a Minnesota állambeli Minneapolis rendőrségének kiégett épülete előtt, melyet a feldühödött tüntetők gyújtották fel korábban (Fotó: MTI/EPA/Tannen Mauri)

– Lehet ez ellen védekezni?

– Mindenki a saját kognitív biztonságával kell hogy törődjön, az állam pedig foglalkozzon a kritikus, gondolkodó emberi erőforrás védelmével.

A mai technológiai vallás szószólói, Elon Musktól Harariig, kendőzetlenül az emberi lény megjavítását propagálják, miközben a gyógyszergyártók alig tudják eldönteni, a testet vagy az elmét kell-e előbb leigázni kémiai, biológiai, biokémiai manipulációval.

A jövő lába már belelóg a jelenbe, és az átlagpolgár tájékozódására, tapasztalására, ítélőképességére korántsem az államilag szponzorált dezinformációs akciók jelentik a legnagyobb veszélyt. Hiszen ezek többnyire jól körülhatárolhatók. Ellentétben a ránk zúduló hírvéleménymutánsokkal, melyeket ráadásul személyre szabott szűrőn keresztül kapunk meg – csak a szűrőt egyre kevésbé mi választjuk meg, sőt: szinte egyáltalán nem.

Még mindig a véleménybuborékok káros mivoltáról panaszkodunk, miközben a valóság az, hogy nem mi zárjuk magunkra a kapszulát, hanem kívülről forrasztják ránk. A józan paraszti ész, a személyes tapasztalat és a sokat emlegetett kritikus gondolkodásmód a túlélés kulcsa.

– Amerika korábban, hasonló helyzetben az erőszakszervezetek jelentős bevetésével reagált volna (1992-ben még nem rettent meg a hatalom keze, bevetették a Nemzeti Gárdát). Most miért nem látunk az állam részéről hasonló ellenreakciót?

– Ha korábban azt mondtam: ma Amerika lefegyverzése zajlik, akkor muszáj hozzátennem, hogy mentálisan ez már meg is történt. Teljesen őszintén:

nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jelenlegi lincselő, gondolatrendőrséggel operáló közhangulatban a szövetségi erők felső és középvezetői nem tagadnák-e meg a parancsot.

Az újraválasztásáért küzdő Trump nem engedheti meg magának, hogy a saját fegyveres erői tagadják őt meg, erre nagyon érzékeny volt az elmúlt években is. És én minden nehézség nélkül el tudom azt is képzelni, hogy a progresszív kirakatvárosok, menedékvárosok, no-Trump-zónák polgármesterei alig várják, hogy a Nemzeti Gárda csapatszállítói elé láncolják magukat az útra. Ezek a politikusok könnyedén a zavargók, városfoglalók pártjára állhatnak, ha ezzel Trumppal szemben tizenöt perc hírnevet szerezhetnének.

– Európába is begyűrűzött a „mozgalom”. Nagy lökést fog ez jelenteni a politikai korrektség nyelvi és ideológiai háborújában a kulturbalnak? Felgyorsulhatnak a folyamatok, hogy gyorsabban és könnyebben érjék el céljaikat?

– Látványosan nagyobb krízis várható a nyugati és a dél-európai országokban, ahol egyrészt magas az Európán kívüli bevándorló eredetű népesség aránya, másrészt sokkal hatékonyabban épült be az amerikai és ’68-as eredetű progresszió a társadalomba.

Érdekes módon a gyűlölt vasfüggöny és a kommunizmus borzalmai védőoltást jelentenek, immunitást adnak a mi közép-európai térségünknek.

Nyugat-Európában gátat fognak szabni az eszkalációnak, az erőszaknak, az állam- és a rendvédelmi erők megkérdőjelezésének, ahogy ezt Emmanuel Macron francia elnök már előrevetítette. Arra viszont van esély, és példákat is látunk rá, hogy mások nem a határozott viszonválaszban, hanem a kooptálásban találják meg az útjukat. A német CDU, de a David Cameron-i toryk Nagy-Britanniában szintén ebben utaznak/utaztak már több mint egy évtizede. Ami viszont rossz hír, hiszen

az elmebaj és a normalitás közötti kompromisszum nem normalitást, hanem elmebajt jelent.

Erre fel kell készülnünk, és a legjobb lakmuszteszt pontosan az, ahogyan az EU vezető testületei reagáltak: hiszterizálás, az amerikai rendfenntartás kritikája, hosszan sorolhatnám. Az Európai Unió, a Szovjetunióhoz hasonlóan, zsigerből az „elnyomottak” mellé fog állni, legyen szó az USA-ról, Izraelről vagy akár a saját tagállamairól.

Egyetlen kivétel van: a nemzeti, nyelvi kisebbségek. Őket lehet verni, ütlegelni, bebörtönözni, közügyektől eltiltani, terroristának minősíteni, vég nélkül előzetesben tartani. Ahmed H.-t nem lehet. Neki még a teljes nevét sem mondhatjuk ki.

Francia rendőrök tüntetnek a szerintük rendőrellenes közhangulat és Christophe Castaner belügyminiszter megszólalásai, valamint rasszistának történő megbélyegzésük ellen a párizsi Eiffel-toronynál 2020. június 14-én (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

– Magyarországon a polgárjogi harcoknak nincs nagy hagyománya, ugyanakkor jelentős társadalmi feszültség rejtőzik a mélyrétegekben. Számíthatunk arra, hogy itt is felüti a fejét egy hasonlóan generált konfliktus?

– Vannak, lesznek kísérletek. Ma Magyarországon a roma és nem roma magyarok közé próbálnak egyedül reális eséllyel éket verni – és ezt teszik is. Egyébként ezek az erők pontosan azt teszik, amivel Orbán Viktor miniszterelnököt vádolják. A Deák téri kettős gyilkosság után a hazai ellenzék és az őket támogató média gyorsan a tettesek pártjára állt, nem is kellett noszogatni őket. A főpolgármester, Karácsony Gergely az amerikai események kapcsán megtalálni vélte a klímaváltozás utáni újabb nagyvárosi „korszellemet”, az antifasizmust. Szerintem ő örülhet a legjobban, hogy a kormánypártok önmérsékletet tanúsítva nem ugrottak rá az ügyre, mert nem akarták Karácsony baklövését a társadalmi kohézió árán aprópénzre váltani. Ennyit arról, ki viselkedik, gondolkodik ma felelősen a roma, nem roma témában Magyarországon. És kik állnak ennek is az élére? A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint „Brüsszel hallgat Orbán romaellenes kirohanásairól”. Közben Amerikában oknyomozás révén kiderül, milyen kapcsolatban állnak a lázadások helyi vezetői a Soros-univerzummal.

Egyébként jól kifejezi a hazai újságírás állapotát, hogy szó sem esik arról: 2013-ban egy ember, Bara József elhunyt rendőri intézkedés közben. Az esetet kivizsgálták, a tetteseket elítélték. Akkor Magyarország miniszterelnöke minden felhajtás nélkül elment, virágot vitt a sírjára.

Nem volt kötelező, de megtette. Így is lehet, méltósággal, felelősséggel, nem kell mindenféle hamis bálvány előtt térdre ereszkedni.

– A közelmúltban már mi is átélhettünk feszültséget Magyarországon. A roma-sorozatgyilkosságok, a tatárszentgyörgyi tragédia utáni közvetlen időszakban. Mire szabad következtetünk ebből?

– A romagyilkosságok ügye egy végtelenül sötét, titkosszolgálati és hatalmi machinációktól sem mentes rettenetes történet. Felmerül a kérdés, hogy nem hagyta-e némi tudatossággal elfajulni az akkori kormány az erőszakos cselekményeket, hiszen tudjuk, hogy az elkövetők közül volt, akit évek óta megfigyeltek. Nem látjuk tisztán, hogy mi történt, de az biztos, hogy vannak, akik tapsolnának, ha újra mellényes paramilitáris felvonulók állnának szemben a rendőrséggel, illetve: a vidéki romákkal. És „Cigány vagyok” feliratú táblával adhatnák elő a Gyurcsány-remake-et. Donáth Anna európai parlamenti képviselő egyébként már el is kezdte ezt a bomlasztást azzal, hogy kvázi BLM-aktivistaként jelent meg a közösségi médiákban. Ez első pillantásra nevetséges, de valójában cinikus és pont ezért: veszélyes.

Fel kell készülni, hogy a faji-etnikai törésvonalak felerősítése a progresszív mennyország érdekében nálunk is ismét napirendre kerül, akkor pedig óvatosságra, hideg fejre és közbizalomra lesz szükség. A stabilitás, a társadalmi kohézió, a nyelvi és kulturális összetartozás Magyarország aranytartaléka.

Világszinten példaértékű kisebbségvédelmi, felzárkóztatási és diszkriminációtilalmi rendszereket működtetünk. Aki ezt a kohéziót akarja borogatni, az a gyerekeink jövőjével szórakozik.