Hétfő este indult el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapata Törökországba. A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló csapat munkáját két keresőkutya is segíti a földrengés sújtotta övezetben. A HUNOR mentőcsapat kedd délelőtt érkezett meg a katasztrófa sújtotta térségbe, ahol azonnal megkezdték a munkát.
Kapcsolódó tartalom
Orbán Viktor: Magyarország segít, megérkezett a HUNOR mentőcsapat Törökországba
Úton a segítség! A magyar hősök túlélők után is kutatnak majd Törökországban, ők a világ egyik legfelkészültebb mentőegysége
A mentőcsapat tagjai váltásban a nap 24 órájában keresik a romok alatt a túlélőket. A keresés már az első nap eredményre vezetett. A magyarok három embert találtak élve a törmelékek alatt.
A magyarok által kezelt kárterületet a török katasztrófavédelem jelölte ki számukra. Egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen dolgoznak a magyar szakemberek, egy húszemeletes vasbeton szerkezetű társasház az oldalára dőlt, és a feltételezések szerint ezer ember van a romok alatt, ezeken a területeken dolgoznak a magyarok. Egyszerre három helyszínen a nap 24 órájában folyamatosan végzik az emberek felkutatását és kiemelését a romok alól – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Kapcsolódó tartalom
„Hangokat hallottunk, a gyermekeink is a törmelékek alatt vannak” – versenyt futnak az idővel a mentőegységek Törökországban
Szijjártó Péter: További magyar mentőcsapatok utaznak Törökországba
A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue 24 speciális mentőcsapatának tagjai már hétfő este elindultak Törökországba. Szabó Márk a kiutazók egyike, telefonon azt mondta: „a sátor felállítása után azonnal elindulnak a túlélők keresésére, ugyanis sok túlélő van jelenleg is az összedőlt épületek alatt.”
Kapcsolódó tartalom
A Katolikus Karitász is a helyszínre tart, a tizennyolc fős csapat tagjai között mentőtisztek, orvosok és tűzoltók is vannak. A mentő expedíció várhatóan szerda kora reggel érkezik meg Törökországba.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata viszontagságos úton jutott el a földrengés epicentrumának közelébe – olvasható a szolgálat bejegyzésében.
A csapat tagjai kedden érkeztek meg Hatay településre. Az alakulat húsz szakemberrel négy mentőkutyával és csaknem két tonna felszereléssel kapcsolódik be a mentési munkálatokba.
Kapcsolódó tartalom
Kedden este indult el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csapata is, hogy a földrengés áldozatainak segítsen. A hétfős csapat, köztük tűzoltók, munkáját három keresőkutya is a segíti majd.
Nemcsak Törökországba, Szíriába is érkezik magyar humanitárius segítség. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több, a földrengés által sújtott területen és az ország északi területein állít szolgálatba mozgó orvosi rendelőket.
A legfrissebb adatok szerint már három embert, köztük egy gyereket mentett ki élve a romok alól az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata.
Kapcsolódó tartalom
Szijjártó Péter külügyminiszter kedden kora este azt mondta: hamarosan megérkezik Törökországba a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja, és útnak indul a TEK tizenhat embere is.
Arra kell felkészülni, hogy a földrengés áldozatainak száma tovább emelkedik, ezért Magyarország minden támogatást megad Törökországnak – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1-en.
Kiemelte:
a Külügyminisztérium közben a katasztrófa sújtotta térségben tartózkodó magyarokkal is felvette a kapcsolatot.
„A jó hír az, hogy mindannyian jól vannak, természetesen a nagykövetségünk folyamatosan kapcsolatban van velük, segítséget nem kértek, nem igényeltek, tehát a sok rossz hír között jó hír, hogy továbbra sem tudunk magyar sérültről, magyar áldozatról” – magyarázta.
A Külügyminisztérium azt kéri, hogy
akinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet a katasztrófában, azt jelezze a konzuli szolgálatnak, vagy az ankarai nagykövetségnek.
A törökök számíthatnak Magyarországra, a magyar mentőcsapatok már megérkeztek, vagy úton vannak a katasztrófa sújtotta térségbe – erről Szijjártó Péter beszélt kedden kora reggel.
A külgazdasági és külügyminiszter kedd este már Sopronból, a kormányülés szünetében számolt be a legfrissebb fejleményekről. Szijjártó Péter azt mondta: a katasztrófavédelem HUNOR egysége reggel óta dolgozik és már három túlélőt – köztük egy gyermeket – mentett ki a romok alól. Ahogy a velük Törökországba érkezett baleseti sebészek is szolgálatba álltak.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, valamint a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai is megérkeztek a helyszínre és azonnal munkába álltak – mondta a miniszter, hozzátéve:
az Életjel Mentőcsoport küldöttsége is már Törökországban van, ők este érkeznek Hatay térségbe, és azonnal elkezdik az emberek mentését.
„A Terrorelhárítási Központ 16 fős csapata, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra kel, így kedd késő estére összeáll a teljes magyar kutató-mentő orvosi kontingens Törökországban. Összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll az a magyar kontingens, ami részt vesz a kutatás-mentési és egészségügyi ellátási munkákban Törökországban” – részletezte Szijjártó.
Törökország mellett Szíriát is érintette a földrengés, ezért a kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze abba térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, és ahol a legtöbb a sérült, illetve az ellátásra váró ember – erről korábban számolt be Szijjártó Péter.
Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA