„Szia, Hold! Jó újra itt lenni. Íme egy kis ízelítő abból, amit az Artemis II űrhajósai fényképeztek le a Hold körüli repülésük során” – ezzel a szöveggel osztották meg a NASA X-oldalán az új fotókat, amelyek egyedi látószögből mutatják az égitestet:
Az első képet a Fehér Ház is megosztotta a közösségi oldalán „Földlemente” címmel. „Az emberiség a másik oldalról. Az első fénykép a Hold túlsó oldaláról. Az Orionból készült, miközben a Föld eltűnik a Hold horizontja mögött” – írták róla.
Később pedig a NASA két videóban még nagyobb méretben és részletesebben mutatták meg azt, hogy hogy is néz ki onnan a Hold és a Föld:
De egy, a túloldalról látható napfogyatkozásról is jelent meg fotó a Fehér Ház közösségi oldalán: Teljes napfogyatkozás a Földön túl. A Hold pályájáról nézve a Hold eltakarja a Napot, és olyan látványt tár elénk, amelyet az emberiség történetében eddig csak kevesen láthattak – írták.
Mindezek után pedig a NASA egy, a Tejútrendszerről készült képpel tette fel a habot a tortára a Csillagokkal teli égbolt című fotóval. „A Hold körüli sikeres repülés után az Artemis II űrhajósai 2026. április 7-én készítették ezt a lélegzetelállító felvételt galaxisunkról, a Tejútrendszerről” – írták az alábbi képről:
Megdőlt a rekord, minden eddiginél messzebb jutottak a Földtől – egy időre meg is szakadt a kapcsolat
Kedd hajnalban az űrhajósok minden eddiginél messzebb jutottak a Földtől, amikor a Hold túlsó oldalán repültek el. Akkor egy időre el is vesztették a kapcsolatot a Földdel – de ezzel a kommunikációs szünettel számoltak is a misszió tervezői.
A NASA szerint a legnagyobb távolság, amelyre a legénység a szünet idején eljutott, 252 756 mérföld (406 771 km) volt.
A leállást az okozta, hogy a Hold blokkoltra az űrhajó jelzéseit a Föld elől. A kapcsolat végül 40 perc után állt helyre. Az egyik űrhajós, Christina Koch akkor úgy nyilatkozott: „Olyan jó újra hallani a Földről” – számolt be a BBC.
Kapcsolódó tartalom
A NASA főigazgatója már a következő Artemis-misszióról beszél – ami már egy holdbázisról szólna
Jared Isaacman főigazgató egy keddi sajtótájékoztatón válaszolt az Artemis–3-misszió terveivel kapcsolatos kérdésekre – írta a Sky News. Bár a főigazgató hangsúlyozta, hogy a csapat nem akar túl messzire előreszaladni, azt mondta: „Csak annyit mondanék, hogy a ma rendelkezésünkre álló információk és a beszállítóinktól kapott visszajelzések alapján már sok dologról tudjuk, hogy megvalósítható.”
Isaacman hozzátette, hogy az új misszió stratégiájának kulcsfontosságú része az lesz, hogy „ne csak visszatérjünk a Holdra, hanem ott is maradjunk, és felépítsük a bázist”.
Ilyen súlyú kijelentéseket eddig leginkább csak Elon Musktól lehetett hallani a közelmúltig bezárólag.
Kapcsolódó tartalom
Most azonban úgy fest, hogy a NASA szándékai is egyre komolyabbak.
Olyannyira, hogy március végén – nem sokkal az Artemis–2 kezdete előtt – egy 65 oldalas anyag is megjelent az amerikai űrügynökség honlapján arról, hogy miként is építenék meg a holdbázist.
Jared Isaacman az említett sajtótájékoztatón úgy összegzett az Artemis–3-mal kapcsolatban, hogy „jelenleg már van egy jó tervünk erre a küldetésre”.
Gyerekkori álmainkat váltanánk valóra
Isaacman a sajtótájékoztató egy másik pontján arról is beszélt, hogy a NASA arra törekszik, hogy a gyerekkori álmaink izgalmas jövőjét valóra váltsa.
A misszió egyik kiemelkedő pillanataként emelte ki azt is, amikor a misszió alatt az Orion legénysége a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó asztronautákkal létesített kommunikációs kapcsolatot – kiemelve, hogy ebben az esetben két űregység között jött létre ez a kapcsolat.
„Ez az a fejlődés, amiről sokat beszélünk. Tudják, mi egy érdekes teljesítménymutató? Az űrben élő és dolgozó emberek száma. Azt szeretnénk látni, hogy ez a szám növekszik” – fogalmazott a főigazgató.
A korábban elromlott vécé működőképes az Orionon, de időről időre meggyűlik vele a bajuk
Az űrhajó toalettjével kapcsolatos kérdésre válaszolva Rick Henfling, az Artemis–2 visszatéréséért felelős repülésirányító elmondta, hogy az továbbra is működőképes, bár időszakos jelleggel problémák lépnek fel.
Elmagyarázta, hogy a kihívás, amin dolgoznak, a szennyvíztartály kiürítése, és elárulta, hogy a szennyvíztermékek lassú kiürítése miatt a csapatnak más alternatív megoldásokra kellett támaszkodnia a WC helyett. Elmondása szerint kedden reggel is karbantartási munkálatokat végeztek a WC-n.
Lori Glaze, a NASA űrkutatási rendszerek fejlesztésének helyettes igazgatója mindeközben hangsúlyozta, hogy az űrhajón tapasztalt WC-problémát meg fogják oldani a visszatérés után.
Kiemelt kép forrása: NASA











