Mozgó objektumra bukkant még kedden a NASA chilei teleszkóprendszerének felvételein. Az ATLAS által rögzített képsorok szerint az objektum nagy valószínűséggel a Naprendszeren kívülről érkezett. A 3I/ATLAS névre keresztelt égitest jó eséllyel egy olyan üstökös, amely egy csillagközi térből érkezett – olvasható a CNN beszámolójában.
A cikk szerint más távcsövek korábbi felvételei is megerősítették az üstökös létezését, azt ugyanis június közepén is észlelték már. A CNN cikke szerint az objektum sebességéből, valamint pályájából is lehet következtetni arra, hogy a Naprendszeren kívülről érkezett, valószínűleg a Nyilas csillagkép irányából. A 3I/ATLAS a harmadik csillagközi égitest a 2017-ben feltűnt Oumuamua, valamint a 2019-ben észlelt Borisov nevet kapó üstökös után.
A mostani tapasztalatok alapján a 3I/ATLAS a legfényesebb és a leggyorsabb a három üstökös közül. Átmérőjének becsült mértéke 20 kilométer, míg sebessége 214 kilométer per óra, és mintegy hatvan kilométert tesz meg másodpercenként. Észlelésekor körülbelül 675 millió kilométerre volt a Földtől, és október elején kerül majd legközelebb a Naphoz, hozzávetőlegesen 210 millió kilométer távolságra, míg a Földhöz december közepén, becslések szerint 270 millió kilométerre. Mindezek alapján az üstökös teljesen veszélytelen a Földre, ahogy a Marsra is, amit mintegy 30 millió kilométerre fog megközelíteni.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/EFE/Carlos De Saa)