A HIP 67522 b jelű exobolygó olyan erős napkitöréseket okoz, amelyek neki is ártanak.
Az erős sugárzás elsöpri a bolygó atmoszféráját, amitől évről évre kisebb lesz: az elkövetkezendő 100 millió évben Jupiter nagyságúról Neptunusz méretűre zsugorodik.
Az ESA szerint ez az első bizonyítéka egy „bolygónak, amelynek halálvágya van”.
A kutatók a Nature című szaklapban tették közzé kutatási eredményeiket.
Saját csillagunkon, a Napon is előfordulnak ilyen kitörések, amikor a Nap mágneses mezeje „összegabalyodik”. Ilyenkor nagy mennyiségű sugárzás és ionizált részecske lökődik ki az űrbe. Amikor a részecskék a Föld mágneses mezejével és légkörével érintkeznek, az sarki fényként látható.
Most azonban szakemberek először tudták igazolni azt, hogy egy bolygó is képes ilyen napkitöréseket okozni.
Már az 1990-es években csillagászok gyanították, hogy egyes bolygók olyan közel keringhetnek anyacsillagaikhoz, hogy megzavarhatják azok mágneses mezejét kiváltva napkitöréseket.
A HIP 67522 b ideális megfigyelési lehetőséget biztosított ehhez csillagához való közelségével, s mindössze hét napra van szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje. Mindemellett egy alig 17 millió éves fiatal csillagról van szó. Összehasonlításul: a Nap 4,5 milliárd éves. Minél fiatalabb egy csillag, annál nagyobb energiával, illetve mágneses tevékenységgel rendelkezik.
Ugyanilyen kölcsönhatást már elméletben feltételeztek, mégis meglepetésként hatott a mostani megfigyelés, tekintettel arra, hogy az ESA szerint a vártnál százszorta erősebb napkitöréseknek lehettek tanúi. A kutatók most hasonló bolygó-csillag párokat keresnek annak kiderítésére, hogy mennyire gyakori ez a jelenség.
A kiemelt kép illusztráció