A hírek szerint a hivatal egyelőre „nem végleges határozatot” hozott az ügyben, ami azt jelenti, hogy Elon Musk cége három hónapot kapott arra, hogy válaszoljon a döntésre – számol be róla a Reuters.
Ha ez elmarad, az eljárást megszüntetik.
A Tesla egy másik hasonló elnevezéssel, a „Cybercab” szóval is próbálkozott, ám ezt az eljárást felfüggesztették, mivel más cégek is igényt formálnak a „Cyber” kezdetű védjegyekre. A vállalat nem kommentálta a fejleményeket, amikor a Reuters megkereste.
A Tesla ugyanakkor továbbra is tervezi, hogy még júniusban elindítja első, teljesen önvezető járművekből álló taxiflottáját az amerikai Austin városában.
A vállalat célja, hogy a „robotaxik” pénzért szállítsanak utasokat, emberi sofőr nélkül.
Áprilisban a Tesla azt is közölte, hogy három hónapon belül újraértékeli növekedési előrejelzéseit, mivel a globális kereskedelmi szabályozások változása jelentős hatással lehet az autóipari és energiaszektorbeli ellátási láncokra.
A vállalat szerint a politikai hangulat alakulása rövid távon a termékeik iránti keresletet is érezhetően befolyásolhatja.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Fazry Ismail)