Az esemény sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny.
A robotok pályáját akadályok választották el a tényleges futópályától és a mérnököknek szabad hozzáférése volt csúcstechnológiás „versenyzőikhez” bármilyen helyszíni módosítás végrehajtásához.
A robotok versenyén húsz vállalat és kutatóintézet vett részt modelljeikkel, amelyekkel szemben szinte az egyetlen előírás az volt, hogy két lábon járjanak.
Ugyanakkor a kínai köztévé közvetítése alapján az induló robotok többsége már a startnál kiesett.
A robotok versenyén a Beijing Innovation Center of Human Robotics versenyzője, a naracssárga felsőt viselő „Tiangong Ultra” futott át elsőként a célvonalon 2 óra 40 perc és 24 másodperces idővel. Egy második robot nagyjából egyórás késéssel követte őt.
Az „emberi” maraton első helyezettje mindeközben egy óra 11 perc 7 másodperc alatt tette meg a 21 kilométeres távot.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép forrása: X.