A Kossuth Rádió Felfedező – a tudomány világáról című műsorában minden hónap első csütörtökén Nobel-díjas történetekkel és főszereplőikkel ismerkedhetnek meg a Cambridge-i Egyetem doktorandusza, Stark Klára Aliz interjúiban. Legutóbb az 1993-as orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje, a 81 éves Richard Roberts idézte fel gyerekkorát, és azt, miként lett belőle molekuláris biológus.
Szegény családban, de takaros otthonban és szerető szülőkkel nőtt fel a brit tudós, akik mindenben támogatták, még kémiai kísérletező felszerelést is vettek neki, amikor kitalálta: tűzijátékot szeretne készíteni. Felidézte, általános iskolában a legnagyobb vágya az volt, hogy detektív legyen. „Akkoriban olvastam egy könyvet arról, hogyan legyünk jó detektívek. Ez ösztönzött, és bár nem konkrétan, de úgy érzem, hogy a detektíválmom részben megvalósult, hiszen kutatóként állandó rejtvényfejtés a munkám” – mondta a biológus, aki még 16 évesen sem készült tudományos pályára. Az egyetemi felvételi előtti évben megunta, hogy csak ismétlik a tananyagot, ezért jobb „mulatságot” talált. „A nap elején a névsorolvasásnál ott voltam az iskolában, és a nap végén is beköszöntem, de a kettő között biliárdozni jártam. Elég jól ment, azt reméltem, hogy majd kicsapnak az iskolából, és akkor profi játékos leszek. Végül azonban nem függesztettek fel, és ezzel billiárdos karrieremet derékba törték. Pedig szerintem akár világbajnoki címet is szerezhettem volna, és most híres lehetnék” – jegyezte meg az interjúban.
Doktorija megszerzése közben olvasott egy könyvet a molekuláris biológiáról, ami annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, átképezi magát, így lett vegyészből molekuláris biológus. A bostoni Harvardon kapott először állást, ahonnan néhány hétre eljutott Cambridge-be, és lehetősége nyílt az igazi legendának számító, két Nobel-díjjal elismert Frederick Sangertól tanulni. Majd a DNS szerkezetének egyik felfedezője, a szintén Nobel-díjas, James Watson laborjában dolgozott. A tudós azonban többször is ki akarta rúgni, mert Roberts nem vette komolyan azt a projektet, amire Watson felvette. Ellenben olyan enzimeket kezdett el kutatni, amelyek segítségével az örökítőanyagot meghatározott helyeken szabdalni lehet. Ebben az időszakban, 1977-ben tette meg kutatótársával, Phillip Allen Sharppal a később Nobel-díjat érő felfedezését. Azt már korábban is tudták, hogy a baktériumokban a fehérjék előállításának receptjét a DNS kódolja, amely kód átmásolódik egy másik molekulára, az RNS-re. Korábban azt feltételezték, hogy a magasabb rendű organizmusokban a sejtek ugyanígy készítik a fehérjét, ám Richards és társa más következtetésre jutott.
„A magasabb rendű organizmusokban az RNS egy nagyon hosszú darabként készül el, amit később az enzimek szétvágnak, és összeillesztik egy kisebb darab RNS-sé. Ez kerül a fehérjegyárként működő riboszómához. Ez hasonlít ahhoz, mint amikor egy filmrendező filmet készít, és sok kis jelenetet felvesznek, majd ezeket a jeleneteket kivágják, megvágják, és egy folyamatos akcióvá illesztik össze. Végül kiderült, hogy a magasabb rendű organizmusok így készítik, sok vágással az RNS-t, míg a baktériumok, hogy úgy mondjam, vágatlan videóval dolgoznak” – magyarázta felfedezésük, a szétszabdalt gének elméletének lényegét a tudós, aki élete első kutatói elismeréseként rögtön a Nobel-díjat kapta meg.
A teljes beszélgetés újrahallgatható a műsor Médiaklikk-oldalán.
A Kossuth Rádió Felfedező – a tudomány világáról című műsora részeként minden hónap első csütörtökén 14:32-től Nobel-díjas felfedezések nem mindennapi történeteit ismerhetik meg a hallgatók.