A Philosophical Transactions Of The Royal Society B című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány szerint egyes majmok – elsősorban a Közép- és Dél-Amerikában élő szélesorrú majmok vagy más néven újvilági majmok – hangjának frekvenciatartománya az emberénél három oktávval nagyobb.
Az ezeket a nagy hangugrásokat lehetővé tévő vokális hártyákat az ember az evolúció során elvesztette a beszédképesség fejlődése, a beszédhang stabilizálása érdekében
– mondta el a vizsgálatot végző nemzetközi csoportot vezető Christian T. Herbst, a bécsi egyetem kutatója.
A vizsgálat során a kutatók hangfelvételeket készítettek egy bolíviai esőerdőben, illetve kísérleteket végeztek természetes módon elpusztult majmok teteméből származó gégéken számítógépes modellezés segítségével. A kutatásban részt vevő Jacob Dunn, az Anglia Ruskin University professzora elmondta: az eredmények arra világítanak rá, hogy a vokális hártyáknak köszönhető
nagyobb frekvenciatartomány különösen majmok esetén kifejezetten előnyös lehet a kommunikációban és az igencsak komplex szociális kapcsolatok terén.
Nagyon valószínű, hogy ez a jelenség azzal a céllal fejlődött ki az állatokban, hogy gazdagabbá váljon a jelzőhangkészletük. A kutató rámutatott: a nagy hangugrások képessége a gége anatómiai felépítésétől függ, és nem igényel összetett idegműködést.
A szélesorrú majmok nagycsaládjába tartoznak például a pókmajmok, a csuklyásmajomformák és a mókusmajmok.
Kiemelt kép: Pávián anyamajom kicsinyével az 1974-ben megnyílt Nyíregyházi Állatparkban – MTVA/Bizományosi: Lehotka László











