A SpaceX milliárdos tulajdonosa és a DOGE vezetője a Ted Cruz szenátorral és Ben Fergusonnal készített interjúban fejtette ki ambiciózus céljait az emberi életre vonatkozóan a vörös bolygón – írja a News.com nyomán a Magyar Nemzet.
Kifejtette, hogy
még másfél évtizedre lenne szükség ahhoz, hogy a vörös bolygót fenntarthatóvá tegyük,
ami egymillió embernek adhat otthont.
A milliárdos szerint a Marson élők számára létfontosságú, hogy
a civilizáció halála esetén a Földre már ne hagyatkozzanak, hanem saját maguk szervezzék meg önellátásukat.
„Az a fontos, hogy a lehető leggyorsabban önfenntartó várost építsünk a Marson. A legfontosabb, hogy ez a város képes legyen tovább növekedni még akkor is, ha a Földről már nem jönne utánpótlás, ha valami történne a Földön. Lehet, hogy nem lesz harmadik világháború, de a civilizációnk egy szempillantás alatt összeomolhat” – mondta.
A portál emlékeztetett, hogy Elon Musk már Donald Trump amerikai elnök január 20-án a washingtoni kongresszus kupolatermében elmondott beiktatási beszédében említette a Mars-missziót, és kijelentette: tervei között szerepel amerikai űrhajósokat indítani a csillagok közé, hogy kitűzzék a csillagos-sávos lobogót a Marson.
Kiemelt kép: Elon Musk dél-afrikai–amerikai üzletember, az amerikai kormányzati hatékonyságért felelős adminisztratív testület vezetője (Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Aaron Schwartz)