A Sunbird névre keresztelt, titokban fejlesztett technológia első tesztjei idén kezdődnek, és 2027-re elérhetik az űrt – mondta Richard Dinan, a Pulsar Fusion alapítója és vezérigazgatója a Live Science-nek. A cég azonban nem adott meg konkrét időkeretet arra vonatkozóan, hogy mikor válhatnak valósággá ezek a projektek. Egy szakértő szerint legalább egy évtizedre van szükség a működőképes változat elkészítéséhez – ha egyáltalán lehetséges.

Forradalmi fúziós meghajtás

A Pulsar Fusion március 6-án jelentette be a Sunbird projektet, miután az elmúlt tíz évben teljes titokban dolgozott rajta. A nagyközönség számára március 11-én, a londoni Space-Comm Expón mutatták be.

A rakétákat az űrben lévő óriási műholdas dokkokban tárolnák, ahonnan más űrhajókhoz kapcsolódva gyorsítanák azokat céljuk felé, hasonlóan az űrvontatókhoz.

Ez jelentősen csökkentené a hosszú távú űrmissziók költségeit.

A Sunbird meghajtása elméletben a nukleáris fúzió erejét használja ki, és lényegesen nagyobb sebességet érhet el, mint a jelenlegi technológiák.

Ha a rendszer működik, a Mars-utazások ideje a felére csökkenhet, és szondák négy év alatt elérhetik a Plútót – szemben a NASA New Horizons szondájának 9,5 éves rekordjával.

„Ha valóban bolygóközi faj akarunk lenni, a »kipufogógáz« sebessége a legfontosabb tényező. A fúzió ezen a téren egyértelműen a király” – mondta Dinan.

Fúzió az űrben

Bár a nukleáris fúzió földi energiatermelési célú alkalmazása még évtizedekre lehet, Dinan szerint azonban az űrbéli környezet megkönnyítheti a technológia bevezetését, mivel „az űrben alacsonyabb a fúzióval szembeni követelményrendszer”.

A tervezett üzemanyag a deutérium és a hélium–3 – egy rendkívül ritka héliumizotóp, amely egy neutronnal kevesebbet tartalmaz, mint a gyakoribb változat. Ebben az esetben a reakció protonokat bocsát ki, amelyek töltése közvetlenül hajtóműként használható fel. Ez eltér a földi fúziós erőművek működésétől, amelyek állandó neutronáramot és hőt termelnek.

Az űr természetes vákuuma és az extrém alacsony hőmérséklet pedig segíthet megelőzni a reaktor túlmelegedését.

Az űr „vontatói”

Ha a technológia működőképes, a Sunbird rakéták alacsony Föld körüli pályáról (LEO) indulva gyorsíthatnák az űrhajókat távoli célpontok felé.

Ez megszüntethetné a hatalmas hordozórakéták szükségességét, és jelentősen csökkenthetné a küldetések költségeit.

A rakéták nemcsak meghajtást biztosítanának, hanem energiát is szolgáltathatnának a velük összekapcsolt űrhajók rendszereinek. További előny, hogy a rakéták kis mennyiségű üzemanyaggal is működnek, és az űrbeli dokkokban könnyen újratölthetők lennének.

A Sunbird rakéták körülbelül 30 méter hosszúak lennének, és vastag, páncélozott külső borítással rendelkeznének, hogy ellenálljanak a kozmikus sugárzásnak és a mikrometeoritoknak.

Egy Sunbird rakéta ára 90 millió dollárra tehető, főként a rendkívül drága hélium–3 miatt. Dinan szerint azonban az ügyfelek szívesen fizetnének a gyorsabb űrutazásért.

A jövőben a hélium–3 akár a Hold regolitjából is bányászható lehet, ami jelentősen csökkentené a költségeket – jegyezte meg Lozano. Egyelőre azonban ez nem szerepel a Pulsar Fusion tervei között.

A következő lépések

A Pulsar Fusion idén fogja elvégezni a hajtómű első statikus tesztjeit egy pár óriási vákuumkamrában, amelyeket nemrégiben építettek. Az első tesztek nem használnak majd hélium–3-at, a túlságosan magas ára miatt. Ehelyett egy „inert gázt” használnak majd helyette, hogy teszteljék, hogyan működhetne elméletileg a motor.

A vállalat 2027-re tervezi az első űrbeli demonstrációt, azonban egy működőképes Sunbird prototípus pontos időpontja továbbra is bizonytalan.

Lozano szerint a legoptimistább becslések szerint is legalább egy évtized kell a teljesen működőképes verzióhoz.

Kiemelt kép forrása: YouTube/Pulsar Fusion