A Delta című tudományos-ismeretterjesztő műsor vasárnap új évadának első adásával jelentkezett a Dunán.
A korábbiaknak megfelelően az egyes epizódok továbbra is egy-egy fogalom köré épülnek. „A Delta új évadának is különlegessége, hogy nem szárazon, csak a tudományt vizsgálja, hanem olyan interdiszciplináris megközelítést alkalmaz, amelybe belefér a kultúra, a vallás, vagy akár a pszichológia és a természettudomány, mindezt fogyasztható módon kommunikálva” – fejtette ki Fejős Ádám, a Delta műsorvezetője a Család-barát vendégeként. Hozzátette az új évadból egyik személyes kedvence, a hanggal foglalkozó rész, amelyben biológiai, fizikai és filmtörténeti szempontból is vizsgálják a jelenséget.
Az új évad első adásában a fény játszotta a központi szerepet, amely megkérdőjelezhetetlenül az emberiség egyik leghasznosabb társa lett az évezredek alatt.
Az adásban Fejős Ádám segítségével megismerhették a fény és tűz evolúcióját, Galilei fénysebesség mérésére tett első próbálkozását. A fényév és a fénysebesség értelmezésében Grama László fizikus segédkezett, míg Ujvári Zsolt biológus a fényárban úszó állatok világába kalauzolta nézőket.
A mesterséges intelligencia segítségével megalkotott műsorvezető, Bíró Ada előző évadban megszokott tudományos hírei mellett, új szerepkörben is bemutatkozott. A Deltában egyedülálló módon a mesterséges intelligencia segítségével elevenítenek meg tudósokat, művészeket, ismert alakokat.
Kapcsolódó tartalom
„Bár megjelenésük, virtuális mondandójuk valóságos, hiteles forrásokon alapszik” – mondta Bíró Ada. A vissza a jövővel a múltba jelmondatra elsőként Goethével készült interjú a műsorban, reflektálva az adás témájára a német író, természettudós munkássága és utolsó szavai alapján. „Mindazt, amit költőként alkottam nem sokra tartom, de arra büszke vagyok, hogy századomban a színtan bonyolult tudományában én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat” – fogalmazott a különleges interjúban a művész. Természetről vallott nézeteit összefoglalva elmondta: „a Szentháromság úgy alkotta meg a természetet, hogy jobban nem is lehetett volna, olyan orgona ez, amelyen az örökkévaló játszik, az ördög pedig a fújtatót működteti.” Kifejtette azt is, hogy tökéletes nyugalmából nem zökkenti ki a halál gondolta, mert meggyőződése: szellemünk elpusztíthatatlan természetű lény, amely öröktől fogva és örök időkig él és hat.
A Delta teljes adása újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.
Delta – vasárnaponként 16:05-től a Dunán.
A kiemelt kép forrása: MTVA