Egy fejlett idegen civilizáció talán szeretne végighajózni a galaxison, és egy kutató szerint ennek legjobb módja, ha bináris csillagrendszerüket irányíthatóvá teszik.

A hosszú életű civilizációnak számos motivációja lehet arra, hogy a galaxis más pontjára költözzön. Előfordulhat például, hogy egy közelgő szupernóva elől kell menekülniük, talán új természeti erőforrásokat kell felkutatniuk, vagy egyszerűen csak a felfedezés vágyától hajtva dönthetnek így.

Azonban a csillagok közötti hatalmas távolságok miatt a csillagközi utazás rendkívül nehéz és időigényes. Ezért egy bátor idegen faj ahelyett, hogy elhagyná saját rendszerét, akár úgy is dönthet, hogy magával viszi azt. A saját csillagjuk gyorsításának fő előnye az lenne, hogy így útközben megtarthatnák. Ezt úgy érhetnék el, hogy csillagjukat egy irányba sugárzásra vagy elpárolgásra késztetik, amely így hajtóerőként működne, és a csillagot bolygóival együtt új helyre juttatná a galaxisban.

Csillagászok azt vizsgálták, hogy a hipersebességű csillagokat (amelyek nevükből adódóan rendkívül nagy sebességgel haladnak) esetleg idegen civilizációk szándékosan indították-e útnak. Azonban az ismert jelöltek esetében nem találtak mesterséges beavatkozásra utaló nyomokat.

Egy nemrégiben készült tanulmányban Clément Vidal, a Brüsszeli Szabadegyetem filozófusa rámutatott, hogy a csillagok többsége nem magányos, hanem inkább kettős rendszerekhez tartozik. Ez azt jelenti, hogy lehetséges, hogy az emberiség eddig a mesterségesen gyorsított csillagok felét figyelmen kívül hagyta. Ráadásul a kettős rendszerek számos előnnyel rendelkeznek az egyedülálló csillagokkal szemben – írta Vidal a tanulmányában, amelyet még nem bíráltak el szakmailag, és nem publikáltak tudományos folyóiratban.

Vidal egy olyan modellrendszert vizsgált, amely egy neutroncsillagból és egy körülötte szorosan keringő kis tömegű csillagból áll. Ez a konfiguráció biztosítja a legnagyobb rugalmasságot a manőverezhetőség és a hajtóerő tekintetében.

Az idegen civilizációnak ki kellene dolgoznia egy módszert, amellyel anyagot juttathat ki a csillagból.

Ez történhetne aszimmetrikus mágneses mezők segítségével, vagy egy olyan eszközzel, amely egyenetlen felmelegedést idéz elő a csillag felszínén. A cél minden esetben az lenne, hogy a csillag több anyagot bocsásson ki egy irányba, mint a másikba. Ez tolóerőt hozna létre, amely a kettős rendszert az ellenkező irányba mozdítaná el – magyarázta Vidal.

Ha a civilizáció a berendezést a neutroncsillagra vagy annak közelébe helyezné, ahol az erős gravitáció könnyen hozzáférhető energiaforrást biztosít, a kettős rendszert precízen irányíthatnák azzal, hogy a gépet időszakosan ki- és bekapcsolják. Például, ha a gépet mindig pontosan a pálya ugyanazon pontján aktiválnák, a kettős rendszert egy meghatározott irányba küldenék. Ha pedig a gépet kissé hosszabb ideig hagynák működni, módosíthatnák az útirányt, és a mozgásukat bármely kívánt irányba terelhetnék a pályasík mentén.

Akár arra is képesek lennének, hogy rendszerüket a pályasíkhoz képest új irányokba vezessék, ha megváltoztatnák az eszközük irányát, ezzel gyakorlatilag módosítva a neutroncsillag pályáját a társcsillag körül.

Meglepő módon a világegyetemben valóban léteznek olyan rendszerek, amelyek megfelelnek ezeknek a jellemzőknek, például a „fekete özvegy” pulzár PSR J0610-2100 és a „vöröshátú” pulzár PSR J2043+1711.

Mindkét rendszer jelentős gyorsulással rendelkezik. Bár valószínűtlen, hogy ezeket idegen mérnöki munka okozná, Vidal szerint érdemes alaposabban megvizsgálni őket. Legalábbis addig, amíg még léteznek.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/EFE/Pedro Puente Hoyos)