Eddig a más galaxisokban lévő csillagok legfeljebb fénypontokként voltak láthatók, még teleszkópok segítségével is. Most azonban Az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy Teleszkópos Interferométerével (VLTI) dolgozó csillagászok elkészítették az első nagyított képet.
„Egy tojás alakú burkot fedeztünk fel, amely szorosan körülveszi a csillagot” – mondta Dr. Keiichi Ohnaka, a chilei Andrés Bello Nemzeti Egyetem asztrofizikusa. „Izgatottak vagyunk, mert ez talán kapcsolatban állhat azzal az anyagkilökődéssel, amelyet a haldokló csillag produkál a szupernóva-robbanás előtt.”
Asztrofizikusok szerint az anyag azt jelezheti, hogy a csillag haldoklik, és annak kilökődése egy közelgő szupernóva előjele lehet.
A WOH G64 nevű csillag 160 000 fényévre található a Nagy Magellán-felhőben, amely a Tejútrendszert körülvevő kis galaxisok egyike. Ez a galaxis legnagyobb csillagának számít, egy vörös szuperóriás, amely átmérője körülbelül kétezerszerese a Napénak. Ennek ellenére a csillag részletes megfigyelése olyan felbontást igényelt, mintha a Holdon sétáló űrhajóst figyelnénk meg a Földről.
„Ezt nem tudjuk megtenni hagyományos teleszkópokkal” – mondta Dr. Jacco van Loon, a Keele Egyetem asztrofizikusa.
A képek azt mutatják, hogy a csillag drámai átalakuláson megy keresztül, és arra utalnak, hogy az elmúlt évtizedben ledobta külső rétegét, amely tojás alakú gáz- és porburokkal vette körül. A megnyúlt forma magyarázata lehet a csillag forgása, vagy egy eddig fel nem fedezett kísérőcsillag hatása.
A tudósok szerint mindez azt jelezheti, hogy a csillag életének utolsó szakaszába lépett, mielőtt szupernóvává alakulna.
„A hatalmas csillagok olyan energiával robbannak fel, mint amennyit a Nap 10 milliárd éves életében bocsát ki magából”
– mondta Van Loon. „Az emberek látták már ezeket a szupernóva-robbanásokat, és a csillagászok azonosítottak néhány, korábbi képeken felrobbant csillagot. De még sosem láttunk csillagot úgy megváltozni, hogy ez közvetlenül a közelgő halálára utaljon.”
Bizonyítékok vannak arra, hogy egyes csillagok az életük vége előtt, akár csak néhány évvel vagy évtizeddel, ledobják külső rétegeiket. Azonban nem garantált, hogy a folyamatot valós időben lehet megfigyelni. „Még mindig lehet, hogy tízezer évbe telik” – mondta Van Loon. „Egy csillagásznak ez közelinek számít, mert a csillagok élete millió vagy milliárd években mérhető.”
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)