A japán mérnököket már az 1930-as évektől foglalkoztatta a nagysebességű vasút gondolata, első terveiknek a lövedékvonat becenevet adták. (Az alaki és sebességbeli hasonlóság miatt ezt a nevet őrizték meg a későbbi futurisztikus szerelvények.) A Sinkanszen, azaz új fővonal elnevezést először 1940-ben használták a Tokiót és a Honsú szigetének déli csücskén fekvő Simonoszekit összekötő gyorsvasút tervezésekor,
ezen a gőz- és dízelmozdony vontatta szerelvények óránként 200 kilométeres sebességgel száguldottak volna.
A háborús hódítás lázában égő japánok nem kisebb álmot dédelgettek, mint hogy az útvonalat Pekingig, majd Szingapúrig meghosszabbítják, a másik irányban pedig összeköttetést teremtenek a transzszibériai vasúttal. A háborús helyzet alakulása miatt a terveket fel kellett adni, de néhány alagút megépült, ezeket ma is használja a Sinkanszen.
A Sinkanszen első, 0-s sorozatának szerelvénye 1967-ből (Forrás: Wikipédia)A háború után új erőre kapó Japánban a sűrűn lakott Tókaidó (A Tokiót és Kiotót összekapcsoló folyosó) mentén egyre nőtt a személy- és teherforgalom. Mivel a vasútvonal az 1950-es évek közepén már teljes kapacitással működött, a vasúti minisztérium elővette a Sinkanszen terveit. Az optimizmust fokozta, hogy az Odakiu vasúttársaság 1957-ben bemutatta Romancecar nevű vonatát, amely
keskeny nyomtávon már 145 kilométer per órás sebességet ért el, így okkal bíztak abban, hogy elkészülhet a normál nyomtávon 200 kilométeres sebességgel robogó vasúti szerelvény.
A sinkanszen japán gyorsvasúthálózat N–700-as típusú szerelvénye megérkezik az egyik tokiói vasútállomásra 2012 decemberében (Fotó: MTI/EPA/Majama Kimimasza)A tokiói kormány 1958 decemberében adta áldását a nagyszabású építkezésre, amelyet 1959 áprilisában kezdtek el (Japán egy hónappal később nyerte el az olimpia rendezési jogát). A költségeket erősen alábecsülték, mert a beruházás a tervezett 200 milliárd jen duplájába, 400 milliárdba került, de öt és fél év alatt megépült az 515,4 kilométer hosszú, normál nyomtávú, hidakon, viaduktokon és alagutakon át vezető vasútvonal. Elkészültek a rajta közlekedő vonatok is, és kiépült a közlekedést központilag irányító, jelzőlámpák nélküli vezérlési rendszer is.
1964. október 1-jén a tokiói központi vasútállomásról Hirohito császár jelenlétében gördült ki az első kék-fehér színű szerelvény, a világ akkori leggyorsabb vonata.
A modern Japán jelképévé vált Sinkanszen a fővárost köti össze Oszakával, s Jokohamán, Nagoján és Kiotón áthaladva Japán legnagyobb városai között teremt kapcsolatot. A szerelvények a korábbi 6 óra 40 perc helyett négy óra alatt tették meg az útvonalat, ez az idő egy évvel később már 3 óra 10 percre rövidült. A szupervonat a közönség körében még ennél is gyorsabban népszerű lett, 1967. július 13-án már a százmilliomodik utast szállították. Az 1970-es oszakai világkiállításra a szerelvényeket 12 kocsiról 16-ra bővítették.
A Sinkanszen ma is a világ legforgalmasabb vasútvonala, 1964-es felavatása óta közel 6,4 milliárd utast szállított, a vonatok átlagos késése kevesebb mint egy perc.
Naponta 336, egyenként 1323 ülőhelyes vonat indul a vonalakon, a szerelvények közötti legrövidebb indítási idő 3 perc.
A vonalon háromféle szerelvény közlekedik, gyorsaság szerint a Nozomi (Kívánság vagy Remény), a Hikari (Fény) és a Kodama (Visszhang). A leggyorsabb Nozomik 300 kilométer per órás sebességgel haladnak, 2 óra 25 perc alatt érnek Tokióból Oszakába, a két végállomás között csak 5 állomáson állnak meg. A Hikarik valamivel lassúbbak, a Kodamák pedig minden állomáson és megállóhelyen megállnak, s általában rövidebb szakaszokon járnak.
A vonalon 1964-ben forgalomba állított, 12 kocsiból álló Sinkanszen-vonatok 210 kilométer per órás sebességgel száguldottak, amit később 220 km/h-ra növeltek.
Az utolsó, klasszikus lövedékorrú szerelvényt 2008. november 30-án vonták ki a forgalomból, az egyik eredeti szerelvény mozdonya Nagy-Britanniában, a yorki Nemzeti Vasúti Múzeumban tekinthető meg. A nagy sebességből adódik egyetlen hátrányuk, a zaj: a szerelvények az alagutakból hangrobbanás kíséretében száguldanak ki, s tekintettel a járatsűrűségre, pár percenként zavarják a közelben lakók nyugalmát. A fizika törvényei ellen egyelőre nincs orvosság, de a 2011 márciusában átadott, 320 kilométeres végsebességgel közlekedő E5-ös szerelvény a zajcsökkentés érdekében már igen hosszú, hétméteres „orrot” kapott.
A Sinkanszen a világ legbiztonságosabb vasútvonala, amelyen az elmúlt hatvan év alatt még senki sem vesztette életét a vonat kisiklása vagy a szerelvények összeütközése miatt.
Az egyetlen halálos balesetet az okozta, hogy az egyik ajtó egy utasra záródott.
Az évtizedek alatt a Sinkanszen hálózata folyamatosan bővült, ma már nyolc, Kjúsútól Hokkaidóig futó vonal működik, a hálózat hossza 2951,3 kilométer, a vonatok sebessége néhol eléri a 320 kilométer per órát is. A legújabb szakaszt 2024 márciusában adták át Kanazava és Curuga között. A Szapporóig tartó meghosszabbítás építés alatt áll, és a tervek szerint 2031-ben készül el.
Kiemelt kép forrása: MTI