Kozmikus vonatszerencsétlenség fenyeget a jövőben. Az Androméda-galaxis – a Tejútrendszerünk közeli ikertestvére – másodpercenként 110 kilométeres sebességgel száguld felénk – írta cikkében a Scientific American.
Hozzátették, már láthatjuk közeledni, ha tudjuk, hová nézzünk – az Androméda nagy spirálja homályos foltként jelenik meg, halványan, de a teliholdnál is nagyobb méretben a Föld késő nyári és őszi égboltján.
Az évszázadok során – ahogy szomszédos galaxisunk közeledik – egyre nagyobb lesz az égbolton, amíg el nem foglalja az egész látóterünket – ekkor fog fizikailag összeütközni a mi galaxisunkkal, káoszt szülve, csillagokat szétrepítve a keletkező egyesülésben, és talán még a saját naprendszerünket is kilökve az intergalaktikus térbe.
De az is lehet, hogy ez nem történik meg. Nehéz megmondani
– szögezték le.
Bár számos kutatás utal e két óriási szerkezet lehetséges ütközéséről, a galaktikus összecsapás korántsem elkerülhetetlen. Sőt, egy európai tudósokból álló nemzetközi csapat vitatja az elképzelést. A kutatók szerint, ha figyelembe vesszük más közeli galaxisok hatásait, akkor a Tejútrendszer és az Androméda ütközésének esélye csak mintegy 50 százalékos. Tisztességes esély, de közel sem biztos.
A mi galaxisunk hatalmas. Az Androméda nagyjából ugyanakkora, bár valószínűleg 30 százalékkal nagyobb a tömege. A galaxishalmazokban – több száz vagy több ezer galaxisból álló nagy halmazokban – viszonylag gyakran látható, hogy a tagok összeütköznek. A galaxisok közötti gravitációs kölcsönhatások egy kozmikus „táncba” vonhatják őket, amely akár egymilliárd évig is eltarthat. A kölcsönhatásba lépő galaxispárok általában először elhaladnak egymás mellett, megközelítve egymást, majd egy idő után visszafordulnak, és egymásnak ütköznek.
A két rendszer összeolvadhat, egyetlen nagyobb objektumot alkotva, amely végül egy vattagolyó alakú elliptikus galaxisba rendeződik.
Az ütközéssel járó zűrzavar drasztikusan megváltoztathatja a csillagok pályáját, egyeseket a galaktikus központ felé vagy messze a galaktikus külvárosokba repít. Annak ellenére, hogy a galaktikus összeolvadások évezredekig tartanak, mégis igen látványos események lehetnek. Általában nem túl jó helyek erre a lakható bolygók.
Hogy fordulhat elő, hogy egy ilyen gyorsan közeledő valami ne találja el a Tejútrendszert? A válasz az, hogy bár az Androméda többnyire felénk tart, lehet, hogy oldalra is mozog. Ha ez az oldalirányú elmozdulás elég nagy, a galaxis elkerülhet minket.
Ugyanakkor,
ha mégis megtörténne az összeolvadás, egyrészt csak nagyjából nyolcmilliárd év múlva következhet be, addigra a Nap már túl lesz a vörös óriás stádiumán, „megfőzte” a Földet, és fehér törpévé zsugorodott.
Másrészt az ilyen ütközések és összeolvadások révén nőnek a galaxisok. A Tejútrendszer a galaxisok között a legnagyobb „harcos”, és mi lényegében galaktikus „kannibalizmus” révén jutottunk ide. És a káosz ellenére az Tejútrendsze–Androméda egyesült objektum egy időre megfiatalodhat, és új csillagok milliói születhetnek az utóhatás során.
A kiemelt kép illusztráció. Egy meteor szeli át az éjszakai égboltot a Tejútrendszer mellett a Perseidák meteorraj idején (Fotó: EPA/Georgi Licovski)