A Boeing Starliner űrkapszulájával dokkoló Suni Williamst és Butch Wilmore-t nagy örömmel fogadta az ISS hétfős legénysége – derült ki az amerikai űrhivatal által közzétett videóból.
A Starliner először vitt magával legénységet az űrbe. A misszió irányítói elmondták, hogy az úton néhány kisebb technikai probléma merült fel: héliumszivárgást és hajtóműhibát is észleltek. A kapszulának csak a második próbálkozásra sikerült csatlakoznia az űrállomáshoz.
A Boeing űrhajója szerdán indult útnak a floridai Cape Canaveral űrkikötőből.
Wilmore és Williams, a NASA két nagy tapasztalattal rendelkező űrhajósa mintegy egy hetet tölt majd az ISS fedélzetén. A SpaceX-nek az űrállomásra korábban érkezett Dragon űrkapszuláját a Starliner érkezésére átdokkolták egy másik állomásra.
Kapcsolódó tartalom
Sikeres tesztrepülést hajtott végre a Starship űrrakéta, amelyet Mars-utazásra tervez a SpaceX
Több halasztás után sikeresen a világűrbe bocsátották a Boeing első űrkapszuláját, a Starlinert
A Starliner 2022-ben végezte első sikeres legénység nélküli tesztrepülését az ISS-re, ahol a kapszula három napot töltött a visszatérés előtt. Különböző technikai problémák miatt azonban az asztronautákkal végzett első tesztrepülés időpontját többször el kellett halasztani.
Kiemelt kép: Butch Wilmore (b) és Suni Williams NASA-asztronauta a kilövőállásra indul a Kennedy Űrközpontban, a floridai Cape Canaveralban 2024. június 1-jén. (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich)