A májusi két sikertelen indítást követően helyi idő szerint a késő délelőtti órákban az Atlas V hordozórakétához rögzített Starliner elhagyta az indítóállást, és nem sokkal később a kétfős legénység már a világűrben járt.
A Starliner amerikai legénysége, Butch Wilmore és Suni Williams a tervek szerint csütörtökön eléri a Nemzetközi Űrállomást, ahol egy hetet tartózkodnak majd, és elsősorban a Starlinerhez kapcsolódó tesztelési feladatokat végeznek.
A két asztronauta – ugyancsak a Starliner fedélzetén- június 14-én érkezik vissza a Földre, amelyet az Egyesült Államok nyugati, sivatagos részén érnek el.
A Boeing által gyártott Starliner – a SpaceX által jegyzett Dragon űrkapszula után – a második űreszköz, amely a NASA megbízásából a jövőben legénységet és utánpótlást szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra.
Az amerikai űrkutatási szervezet 4,5 milliárd dolláros megbízást adott a Boeing számára, hogy működőképes űrkapszulát készítsen. A Starliner első, legénység nélküli tesztrepülése 2019-ben sikertelen volt, és csak 2022-ben ismételték meg. A kétfős legénységgel tervezett első tesztrepülést idén májusban két alkalommal is elhalasztották. Május végén alig négy perccel az indítás előtt, a számítógépes rendszerben fellépett hiba miatt fújták le.
A SpaceX űrhajója 2020-ban indult először a világűrbe asztronautákkal a fedélzetén, és azóta 9 alkalommal vitt legénységet a Nemzetközi Űrállomásra, valamint kereskedelmi űrhajóként is funkcionál, úgynevezett „űrturistákat” szállítva.
A NASA a korábban használt űrsiklóinak forgalomból való kivonása után adott megbízást a két magáncégnek űrhajók kifejlesztésére, ezeket az elképzelések szerint a jövő évtől felváltva vesz majd igénybe a Föld és a Nemzetközi Űrállomás közötti utakhoz.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A NASA Boeing Starliner űrhajó a United Launch Alliance Atlas V rakétáján felemelkedik a floridai Cape Canaveral űrrepülőtér 41-es űrindító komplexumából, 2024. június 05-én. A NASA Boeing Crew Crew Flight Test misszióban Butch Wilmore és Suni Williams, mindketten a NASA munkatársai. A repülési teszt a Boeing legénységszállító rendszerének teljes körű demonstrációját szolgálja, és a NASA űrhajósait, Butch Wilmore-t és Suni Williamst szállítja a Nemzetközi Űrállomásra és vissza. (Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH)