Kutatók szerint sokan azzal sincsenek tisztában, hogy túlsúlyosak

| Szerző: hirado.hu
Elavult az évtizedes módszertan, amivel eddig tartották számon, ki számít túlsúlyosnak, állítja egy friss tanulmány.

Egy friss tanulmány szerint sokkal többen lehetnek túlsúlyosak világszerte, mint azt eddig gondolták – írja a BBC.

A jelenség magyarázata abban keresendő, hogy a kalóriaszámításnak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által is használt, elavult módszere miatt sokan nem veszik eléggé komolyan az étrendjüket, és abba az illúzióba ringatják magukat, hogy nincsenek is elhízva. A jelenség főleg a középkorú emberek érinti, a brit közszolgálati média idézi a WHO skálarendszerét is, amely részletesen mutatja a jelenleg elfogadott, optimálisnak tekintett testsúly mértékét korosztályok szerint lebontva.

A tanulmány szerint a WHO módszere gyors és egyszerű, azonban alapvető problémája, hogy nem tesz különbséget a zsír, az izomzat és a csont között.

A római Tor Vergata Egyetem szakértői 4800 negyven és nyolcvan év közötti felnőtt bevonásával vizsgáltak egy új, a testzsírszázalék mérésén alapuló módszert.

A WHO szabványa szerint a vizsgált férfiak 38 százalékának, míg a nők 41 százalékának volt 30 feletti a BMI értéke, a testzsírszázalékuk alapján azonban a férfiak 71, míg a nők 64 százaléka számított elhízottnak.

A tanulmányt szerző vezető kutató szerint:

az elavult WHO-sztenderdek használata miatt egyre nehezebb lesz kiszűrni a daganatos és szívelégtelenséggel járó betegségeket, és hozzájárulhat a 2-es típusú cukorbetegek számának növekedéséhez is.

„Egy új eszközre van szükségünk az elhízás szűrésére, amely mindenkire alkalmazható” – nyilatkozta egy a kutatásban résztvevő szakember. A tanulmány egy új felosztású testtömegindex-rendszert javasol az elhízás meghatározásához, amit klinikai körülmények között vizsgálnának az adott páciensen, így figyelembe véve a zsír, az izomzat és a csont súlyának mértékét.

Forrás: BBC

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: AFP)

Ajánljuk még