Baleset

Átfordult egy autó a szalagkorláton, fennakadásra kell számítani az autópályán

Tényleg létezik az Excalibur? Egy angol tó mélyéről kerülhet elő a legendás penge

| Szerző: hirado.hu
Egy önjelölt csoport átkutatja a brit tavakat, hogy megtalálja azt a kardot, amely egykor Artúr királyé volt. Azt mondják, hogy az Excalibur több lehetséges helyét is azonosították, expedíciójuk pedig a Weird Britain című új tévésorozat részeként kerül bemutatásra.

Búvárokból és szakértőkből álló csapat fogott össze Angliában, hogy megtalálja Artúr király jól ismert kardját, az Excaliburt.

A régészekből, búvárokból, technikai szakértőkből és önjelölt kincsvadászokból álló csapat a brit tavakat kutatja át, hogy megtalálja a híres pengét. A csapat véleménye szerint az Excalibur több lehetséges helyét is azonosították már, és a Weird Britain című tévésorozatban be is mutatják majd elméleteiket.

Több verzió is létezik arról, hogy Artúr honnan kapta a kardot: az egyik legenda szerint egy misztikus tó úrnője ajándékozta neki az Excaliburt, ami nem egyezik meg azzal a pengével, amit egy üllőből kihúzott, és ezzel a britek törvényes királya lett.

Más történetek viszont összemossák a mágikus erővel felruházott kardot a kőbe zárt pengével, amit a megsebesült Artúr egyik lovagjával visszadobatott abba a tóba, amelyben a Tó Hölgye élt, hogy visszavigye azt magával a mélybe.

Kapcsolódó tartalom

Tim Whittard, az expedíciót műsorra tűző műsor producere szerint az elmúlt évszázadok alatt rengeteg elmélet született a legendákban említett rejtélyes tóról, és arról, hogy hol is található pontosan, már ha még napjainkban is létezik, illetve, ha igaz a legenda.

A mostani kutatás az első alkalom, hogy egy ilyen típusú expedícióban profi mágneshorgászok mellett víz alatti merülő drónokat is használnak majd.

„Szerintem ez a dróntechnológia igazán innovatív, és szórakoztató az alkalmazása, ebből remek tévéműsor lesz. Ez egy legenda, vagy nem?! Nem igazán tudjuk. De Artúr Anglia-szerte sokak szívében és lelkében él. A kardja lehet, hogy csak kitaláció, de az is lehet, hogy valódi”

– nyilatkozta a csoport egyik szakértője.

A YouTube-csatornájukon hírnevet szerző mágneshorgászok szintén pozitívan állnak a kihívás elé, mint mondták, ami fém van a tavakban, azt ők meg fogják találni.

„Artúr király legendája csodálatos, és nagyon szeretném, ha valódi lenne. Remélhetőleg ezt be is tudjuk bizonyítani, azzal, ha megtaláljuk az Excaliburt”

– mondta a projekt igazgatója, Matt Everett.

Forrás: Daily Mail

 

 

Ajánljuk még