Aktuális

Összetűztek a rendőrökkel a varsói gazdatüntetés résztvevői

Fábián Gergely: Az űripar dinamikusan növekvő iparág

Az űripar olyan dinamikusan növekvő iparág, ahol akár kezdő vállalkozások is jelentős szerephez juthatnak – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára Budapesten. A KKM széles diplomáciai háttérrel és a nemzetközi együttműködésék biztosításával segíti ezt a folyamatot.

Fábián Gergely az Űriparfejlesztés és versenyképesség – finanszírozási és külpiaci körkép című konferencia megnyitóján egy tanulmányra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az űripar globális árbevétele 427 milliárd dollárról több mint 1100 milliárd dollárra nő 2040-re. Ez az egyik legjobban növekvő iparág – hangsúlyozta.

Az államtitkár kitért arra is, hogy

az űripar fejlesztésében az NGM célja többek között a pályázati források, egyéb támogatások feltérképezése és a nemzetközi kiállításokon való részvétel biztosítása.

Magyarország céljai ambíciózusak az űriparban, ezt szükséges bemutatni, láttatni a különböző kiállításokon és az európai ökoszisztémában is – emelte ki. Hangsúlyozta az iparág szereplőivel való folyamatos konzultációt is. Mint mondta, „hallgatni kell az iparra”.

Kapcsolódó tartalom

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa azt mondta, hogy az űriparban rejlő lehetőségeket a Nemzeti Űrstratégiában megfogalmazott célok mentén, az NGM-mel közösen valósítják meg. Felhívta a figyelmet, hogy a KKM széles diplomáciai háttérrel és a nemzetközi együttműködésék biztosításával segíti a folyamatot.

Ő is kiemelte a kiállításokon való részvétel fontosságát, mint mondta

a régiós országok, például Lengyelország már évek óta külön nemzeti standdal jelenik meg ezeken a jelentős rendezvényeken.

Ferencz Orsolya hangsúlyozta, hogy az űripar válságálló iparág, amelynek a jelentősége egyre jobban nő, ezért Magyarországnak is „proaktívvá kell válnia” a területen. Megítélése szerint erre jó alkalmat teremt Magyarország uniós elnöksége.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még