Aktuális

Lemondott a palesztin kormány

Rejtélyes hajóroncsot sodort partra a víz

| Szerző: hirado.hu
Egyelőre nem sokat tudni a hajóról, de elképzelhető, hogy a 16. századból származik.

Több száz éves lehet az hajóroncsdarab, amit partra sodort a víz az Orkney-szigeteknél – számol be a BBC. A facsapokkal összerakott hajótest az elkészítési módja alapján akár a 16. században is készülhetett.

Kapcsolódó tartalom

A roncsot az erős vihar mozdíthatta ki a tengerfenékről, ami odavonzotta a partra Sanday szigetének lakóit és néhány hozzáértőt is, akik az előzetes vizsgálatok alapján úgy vélik, évszázadokik az üledékben pihenhetett a roncs, azért is van ilyen meglepően jó állapotban.

Az egyik helyi lakos, David Walker készített felvételt a roncsról, melynek egyedi módszerrel való készítéséből a tudósok vélhetően könnyen rájönnek majd a hajó valódi korára.

A hajó darabja egyedi módszerrel van összerakva, a technika vizsgálatából a szakemberek következtethetnek a jármű pontos korára. Valószínűsíthető, hogy a roncsot eddig üledék fedte, ezért maradt fenn ilyen jó állapotban, és elképzelhető, hogy a darab egy vihar során, a közelmúltban szabadult el, majd kötött ki a szigeten.

írja a National Geographic.

Nem kizárt, hogy idővel a hajó többi részét is a partra mossa a víz, addig azonban a már előkerült lelelet minél hamarabb konzerválni kell, hiszen így ki van téve a környezeti hatásoknak.

Kapcsolódó tartalom

Myra Stockton Sanday történész egészen 1596-ig 200 hajóroncsot katalogizált a sziget körül.

Kutatása szerint 14 olyan hajó található, amely a part közelében veszett hullámsírba.

A kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Marcin Bielecki)

Ajánljuk még