A felfedezésről Velence önkormányzatának régészeti felügyelősége számolt be a Facebookon.
A tér közepén a terület térburkolatának helyreállítása előtt kezdték meg az ásatásokat, amelyek során a most bemutatott maradványok előkerültek.
Sara Bini régész szerint a sírban hét ember, köztük egy nyolcéves gyermek és egy nő csontjait találták meg. A hant téglalap alapú, kővel kirakott és a 7-8. századból származik.
A nyughely közelében az elveszett San Geminiano-templom feltételezett falainak és padlójának maradványaira bukkantak.
Kapcsolódó tartalom
Levéltári források alapján a régészek eddig is tudták, hogy a templom egykor valahol a környéken állt.
A dokumentumok szerint a szentélyt a kora középkorban emelték a Szent Márk téren, utóbb kétszer lebontották és áthelyezték, míg végül az 1800-as évek elején végleg elpusztították.
Forrás: Archaeology
A kiemelt kép illusztráció.