A SIAT munkatársa, az új típusú akkumulátor fejlesztője elmondta, hogy az akkumulátor mínusz 70 és plusz 80 fok között működőképes, energiasűrűsége pedig 13-25 százalékkal haladja meg a hagyományos lítium-ion akkumulátorokét, ami hosszabb élettartamot jelent.
Mindemellett
az akkumulátor javított gyorstöltési paraméterekkel is rendelkezik, 20 perc alatt teljes kapacitásra fel lehet tölteni.
Az akkumulátorban alumínium alapú kompozit anódanyagot használnak, valamint a felhasználási területtől függő módon különböző elektrolit közeget, ami jelentős mértékben kiterjeszti felhasználhatóság hőmérsékleti tartományát.
A SIAT tájékoztatása szerint az akkumulátort egy hálózati energiatárolási projektben már tesztelték, de az új technológia várhatóan megoldja majd az elektromos járművek hideg téli időjárás során jelentkező használhatósági korlátait is.
Kapcsolódó tartalom
Az Európában működő kínai vállalatok 67 százaléka globális stratégiai célpontként tekint az EU-ra
Ökotudatos tippek a környezetünkért
Az ötnapos CHTF szerdán kezdődött a dél-kínai Sencsenben, az ország technológiai központjában. Az 1999 óta évente megrendezett vásár Kína legnagyobb és legjelentősebb tudományos és technológiai találkozója.
A kiemelt kép illusztráció.