Rendkívüli

Újabb migránslövöldözés volt Hajdújáráson, Szabadkán erős robbanás történt

Elhunyt a klónozott Dolly bárány „atyja”

| Szerző: hirado.hu
Elhunyt Sir Ian Wilmut, a Dolly klónozását irányító tudós. A brit embriológus 1996-ban klónozta Dollyt kutatócsapatával egy felnőtt szomatikus sejtből. Sikere áttörést jelentett az őssejtekkel és azok orvosi alkalmazásával kapcsolatos kutatásokban, és átalakította a tudományos gondolkodást.

Szeptember 10-én, 79 éves korában elhunyt Sir Ian Wilmut, Dolly klónozását irányító tudós.

Wilmutot 2017-ben diagnosztizálták Parkinson-kórral.

„Mély szomorúsággal értesültünk Sir Ian Wilmut professzor haláláról. A tudományos világ titánja volt” – írta közleményében Sir Peter Mathieson, az Edinburgh-i Egyetem igazgatója, hozzátéve, hogy Wilmut áttörése annak idején átalakította a tudományos gondolkodást, és ma is számos olyan előrelépést táplál, amelyet a regeneratív orvoslás területén értek el.

A brit embriológus 1996-ban sikeresen klónozta Dollyt az Edinburgh-i Egyetem kutatócsapatával. Dolly-t egy hatéves dorseti finn anyajuh emlőmirigyéből klónozták, ez volt a világon az első olyan klónozás, amelyet felnőtt szomatikus sejtből növesztettek.

A tudósok úgy hozták létre Dollyt, hogy DNS-t vontak ki egy felnőtt juh emlőmirigyéből vett sejtből, majd azt egy üres juhpetesejtbe helyezték, és elektromossággal feltöltötték. Ezáltal a petesejtből embrió növekedett, amelyet aztán egy pótjuhba ültettek be.

Az áttörés az őssejtekkel és azok orvosi alkalmazásával kapcsolatos kutatások robbanásszerű fejlődéséhez vezetett.

Dolly 1996. júliusi születését követően sikeresen klónoztak sertéseket, szarvasokat, patkányokat, bikákat, lovakat és makákókat, és a tudósok hamarosan elkezdték az őssejteket a legkülönfélébb szövettípusokká növeszteni.

Dolly hatéves korában, 2003-ban pusztult el, ami körülbelül a birkák általános, 10-12 éves élettartamának felel meg.

A Dollyval végzett munkáját követően Wilmut folytatta a juhok géntechnológiai módosítását és klónozását. Eredményeiért 2008-ban lovaggá ütötték, négy évvel később, 2012-ben vonult nyugdíjba.

A kiemelt kép illusztráció.

Forrás: Live Science

Ajánljuk még