Fontos

Szentkirályi Alexandra: Ma 16:30-tól Kormányinfó

Megkezdődött a Google trösztellenes pere – leírtuk, mit kell tudni a mérföldkőnek számító ügyről

| Szerző: hirado.hu
Mérföldkőnek számító per kezdődik egy technológiai óriáscég ellen, a Google trösztellenes pere.

A tárgyalás helyi idő szerint délelőtt 9.30-kor kezdődik, és azt a kérdést járja körül, hogy jogellenes-e a Google fölénye a keresőmotor-üzletágban.

Az amerikai igazságügyi minisztérium a 2020-ban benyújtott első panaszában azzal érvelt, hogy a startup, amely egykor  forradalmian új módszert dolgozott ki az internetes tartalmak keresésére, mára valami egészen mássá nőtte ki magát.

A mai Google az internet monopolhelyzetben lévő kapuőre

– olvasható a panaszban. „A Google hosszú évek óta versenyellenes taktikákat alkalmaz, hogy fenntartsa és kiterjessze monopóliumát az általános keresőszolgáltatások, keresőhirdetések piacán.”

Az amerikai kormány állítása szerint a Google úgy pozicionálta a vállalatot, hogy a keresőmotor ott legyen a különböző platformokon, amelyeken keresztül a fogyasztók hozzáférnek az internethez.

A Google minden évben dollármilliárdokat fizet a forgalmazóknak – köztük olyan népszerű készülékgyártóknak, mint az Apple, az LG, a Motorola és a Samsung; olyan nagy amerikai vezeték nélküli szolgáltatóknak, mint az AT&T, a T-Mobile és a Verizon; valamint olyan böngészőfejlesztőknek, mint a Mozilla, az Opera és a UCWeb – azért, hogy általános keresőmotorjának alapértelmezett státuszát biztosítsa” – állítja az igazságügyi minisztérium. „És sok esetben kifejezetten megtiltja a Google partnereinek, hogy a Google versenytársaival üzleteljenek.”

Kapcsolódó tartalom

A Google vitatja ezt a jellemzést. A vállalat azzal érvelt, hogy az Apple-lel és másokkal kötött megállapodásai nem zárják ki, hogy a potenciális versenytársak saját keresőplatformot hozzanak létre, vagy hogy ezek az alternatívák bekerüljenek a fogyasztók által az internetezéshez használt eszközökbe. A vállalatok azért döntenek úgy, hogy a Google-t teszik meg alapértelmezett keresőmotornak, mert az kínálja a legmagasabb minőséget a fogyasztóknak.

„Az Apple és a Mozilla más keresőmotorokat is népszerűsíthet – és népszerűsít is” – sugallta a Google. „Az, hogy egy böngészőszolgáltató egyetlen alapértelmezett keresőmotort választ, semmilyen jogilag megismerhető értelemben nem zárhatja ki a riválisait.”

Az ügyet azért is övezi jelentős érdeklődés, mivel a következő hónapokban a technológiai világ vezetői, köztük a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai is beszél az üzletükről.

A pert ahhoz hasonlítják, ahogyan az amerikai kormány az 1990-es években a Microsoftot az Internet Explorer erőfölénye miatt támadta meg. A kormány és a Microsoft végül megegyezett az ügyben, és a technológiai vállalat beleegyezett, hogy a számítógépekbe nem Microsoft-szoftvereket is beépítenek. Az egyik ügyvéd, Kent Walker, aki annak idején a kormányt képviselte, ma azonban már a Google vezető ügyvédje.

„Ez a per egy nagyon nagy hiba” – írta egy blogbejegyzésben.

„Az emberek nem azért használják a Google-t, mert muszáj, azért használják, mert azt akarják használni.”

A cég számára az a tét, hogy a folyamat végén a cég kénytelen lesz-e változtatni a keresőtermékek forgalmazásának jellegén, egyes feltételezések szerint arra kényszerülhet, hogy szétválassza üzletágait.

A per a tervek szerint valamivel több mint három hónapig tart, és várhatóan jövő év végén születik döntés. Az ügy végeredménye azonban még évekig nem lesz ismert, hiszen a fellebbezések megakaszthatják a folyamatot.

Forrás: Newsweek

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: A Google emblémája az amerikai informatikai óriáscég New York-i irodaházán 2023. január 20-án (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

Ajánljuk még