Rendkívüli

Megszólaltak az oroszok a Nova Kahovka-i vízerőmű felrobbantásáról

Irány az űr – a magyar űrhajósjelöltek rendszeresen beszámolnak felkészülésükről a közmédiának

Folyamatosan nyomon követi a Kossuth Rádió a négy magyar űrhajósjelölt felkészülését mostantól egészen az egyikük két év múlva esedékes indulásáig. A Hunor program résztvevői voltak az első vendégek a rádió megújult, és ma felszentelt stúdiójában. Az Irány az űr című műsor első adását vasárnap 14 órától lehet majd meghallgatni a Kossuth Rádióban. A beszélgetésről készült videófelvétel pedig a hirado.hu-n, és a Kossuth közösségi oldalán is látható lesz.

Veres András püspök szentelte fel a Kossuth Rádió megújult stúdióját. A modern 21. századi technikával felszerelt stúdió, nem csak hangot rögzít, a legmodernebb beépített kamerák segítségével felvételeket is készítenek a beszélgetésekről, amelyet az online térben láthatnak majd a nézők – számolt be róla az M1 Híradója.

Hétfőn meg is érkeztek a megújult stúdió első vendégei. A Hunor program négy űrhajós-jelöltje foglalt helyet a székekben.

Kétszáznegyven jelentkezőből választották ki azt a négyet, akik részt vehetnek a Hunor magyar űrhajós programban.

Köztük egy repülőgép-tervező mérnököt, egy ortopédsebészt, egy erősáramú villamosmérnököt és egy fejlesztő mérnököt. A műsorvezetők a kiválasztás folyamatáról kérdezték az űrhajósjelölteket és arról is, hogyan rázódtak bele a teljesen új szerepbe.

A program négy résztvevője mesélt a következő időszak kihívásairól is. Amellett, hogy meg kell ismerkedniük az űrrel, biológiát, kémiát, fizikát fognak tanulni, és ellátogatnak különböző űrügynökségekhez, köztük a NASA-hoz is. Élményeikről a következő két évben rendszeresen beszámolnak a Kossuth Rádióban és a közmédia különböző csatornáin is.

Kapcsolódó tartalom

„Nagyon fontos, hogy ez egy társadalmi haszonnal is járjon, és ők négyen azért nagyon-nagyon magas színvonalú és nagyon magas szinten operáló emberek, emberi elmék, szeretnénk megismertetni a hallgatókat, a nézőket azaz, hogy hogyan gondolkoznak űrhajósok magyarul” – fogalmazott Balázs Boldizsár a Hunor program kommunikációs vezetője.

A rendszeres beszélgetésekkel a hallgatók és a nézők is átélhetik a Hunor program küldetésének élményét.

Azt a kiképzési folyamatot, amelynek végén a négy űrhajósjelölt közül az egyikük csatlakozhat ahhoz a legénységhez, amelyik 2024 végén feljut a Nemzetközi Űrállomásra.

„Olyan ígéretet kaptunk, hogy minden olyan részletes és fontos programról, amely az elkövetkező két évben történik, arról mi tájékoztatni tudjuk majd a közvéleményt első kézből. Ez a Kossuth Rádió számára egy nagyon fontos és történelmi munka lesz, de szeretnénk természetesen, ha a közmédia többi csatornája is részt venne ebben, és biztos vagyok benne, hogy egy közös szép munkát tudunk véghez vinni” – jelentette ki a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, Siklósi Beatrix.

Az Irány az űr című műsor első adása vasárnap délután két órakor hallgatható meg a Kossuth Rádióban. Az erről készült videófelvétel pedig a hirado.hu internetes portálon és a Kossuth Rádió Facebook oldalán lesz látható.

Ajánljuk még