Pénteki közlésük szerint a négy műholdból álló Tropics-hálózat utolsó két tagját a Rocket Lab amerikai vállalat hordozórakétájával indították Új-Zélandról.
A kis űreszközök 550 kilométeres távolságra keringenek a Föld körül, és az általuk megszerzett adatokkal jobb előrejelzéseket lehet adni a tájfunok és hurrikánok mozgásáról a Csendes-óceán térségében, amelyet óránként repülnek át. Az eddigi műholdakkal ez csak hatóránként volt lehetséges.
Az első két Tropics-műholdat két és fél hete állították pályára.
Eredetileg a hálózatot hattagúra tervezték, de végül csak négy lett belőle, mivel tavaly egy hordozórakéta műszaki meghibásodása során kettő elveszett.
Kapcsolódó tartalom
A műholdak egyebek között csapadékra, hőmérsékletre és páratartalomra vonatkozó adatokat gyűjtenek, amelyektől a tudósok azt remélik, hogy segíthetnek nekik megállapítani azt, hogy egy hurrikán hol fog partot érni és milyen erővel.
Mindez segíthet a veszélyeztetett partvidékeken élőknek is, hogy jobban felkészülhessenek az esetleges evakuálásokra.
Hosszútávon pedig ezek az ismeretek hozzájárulhatnak a viharok képződésének és alakulásának megértéséhez, valamint a klímamodellek tökéletesítéséhez.
Szakemberek szerint a klímaváltozás következtében melegedő tengerfelszín miatt gyakoribbá vállnak a hurrikánok és tájfunok. Tavaly például az Ian hurrikán több tucat emberéletet követelt, és 100 milliárd dollárt (34 ezer milliárd forint) is meghaladó károk keletkeztek, amivel a 2022-es év legköltségesebb természeti katasztrófája volt.
A kiemelt kép illusztráció.