Fontos

Moszkvában tartott megbeszélést Oroszország, Törökország, Szíria és Irán védelmi minisztere

Sikertelen volt a japán magánűrhajó leszállása a Holdra

Sikertelen volt a japán magánűrhajó leszállása a Holdra, az Ispace japán cég szerdán közölte, hogy a Hakuto-R nevű holdjárójuk valószínűleg lezuhant.

A tájékoztatás szerint az Ispace űrkutatási vállalat pillanatokkal a tervezett holdraszállási idő előtt elvesztette a kapcsolatot a kereskedelmi Hold-szondájával. Az eseményeket élőben lehetett nyomon követni a tokiói repülésirányítás központjából a vállalat YouTube-oldalán.

A közleményében azt írták, hogy

„nagy a valószínűsége” annak, hogy a Hakuto-R „végül keményen landolt a Hold felszínén”.

Takesi Hakamada, az Ispace alapítója és vezérigazgatója azt mondta, bár most nem sikerült a holdraszállás, úgy gondolja, teljes mértékben teljesítették a küldetést, mivel rengeteg adatot és tapasztalatot szereztek azzal, hogy képesek voltak végrehajtani a leszállási szakaszt.

Kapcsolódó tartalom

Josef Aschbacher, az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatója azt mondta, meggyőződése, hogy

a Hakuto-R küldetése csak a kezdete a sok lenyűgöző projektnek és tevékenységnek.

A 2,3 méter magas, kiterjesztett leszálló talpakkal 2,6 méter széles Hakuto-R tavaly decemberben indult a SpaceX amerikai űripari cég Falcon-9 hordozórakétájával a floridai Cape Canaveralból. Történt ez annak érdekében, hogy a szonda kevesebb üzemanyagot szállítson. A leszállóegység hosszabb, energiatakarékosabb útvonalon haladt, meghajtásához felhasználva a Föld és a Nap gravitációját.

Kapcsolódó tartalom

Rakományában volt egy kis rover (holdjáró) az Egyesült Arab Emírségekből és egy még kisebb kétkerekű robot a japán Jaxa űrügynökségtől és a japán Tomy játékgyártótól.

A 2023-as év a kínai naptár szerint a nyúl éve, a Hakuto név pedig a japán mitológia fehér nyulára utal, amely a legenda szerint a Holdon él. Mindeddig csak állami űrkutatási ügynökségek missziói jutottak el a Holdra. Két amerikai magáncég, az Astrobotic és az Intuitive Machines szintén tervezi már saját Hold-küldetését.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még