Fontos

Ma 9:30-tól Kormányinfó!

Kiderült, kell-e aggódnunk aszteroida becsapódása miatt a következő száz évben

A következő 100 évben nem fenyegeti a Földet aszteroida becsapódása – közölte legújabb bolygóvédelmi stratégiájában az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A NASA mintegy harminc éve tanulmányozza azokat a Föld-közeli objektumokat (NEO), amelyek a Nap körül keringenek, és időnként 50 millió kilométernél jobban megközelítik a Földet.

Ezek az objektumok segíthetnek a kutatóknak jobban megérteni a Naprendszer keletkezésének történetét, de némelyik olyan pályán halad, amelyen potenciálisan fennállhat annak veszélye, hogy összeütközik a Földdel – emlékeztetett a NASA.

„Aszteroida becsapódása a Földbe katasztrofális pusztítást okozhat, és ez az egyetlen olyan természeti katasztrófa, amelynek teljes elhárításához az emberiség nem rendelkezik a megfelelő technológiával” – magyarázta Lindsey Johnson, a NASA bolygóvédelmi illetékese, aki azt is elmondta, hogy a stratégia közzétételével az amerikai űrhivatal országos és nemzetközi szinten is elő szeretné segíteni a munkát a Föld megvédése érdekében.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még