Baleset

Több tucat halálos áldozata van egy kompbalesetnek, nyolc embert még mindig keresnek

Uspace néven online közösségi teret indít fiataloknak a Katolikus Szeretetszolgálat

Uspace néven online közösségi teret indít fiataloknak a Katolikus Szeretetszolgálat. Az új virtuális platformokon a tinédzsereket és a huszonéveseket foglalkoztató kérdésekre elismert szakemberek és a fiatalok közösen igyekeznek válaszokat találni – jelentette be a szervezet főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Vajda Norbert azt mondta, a Uspace tabudöntögető projekt, de ez nem egyedülálló a szeretetszolgálat történetében.

Jelezte: óriási szükség van új ifjúsági fórumra, ahol tizenévesek feltehetik a kérdéseiket és személyesen is találkozhatnak. A Uspace felületein a fiatalokat leginkább érintő kérdésekben világos keresztény értékrend alapján, szakértői háttérrel kapnak válaszokat.

Olyan felületeket szerettünk volna létrehozni, ahol a fiatalok azt érzik, hogy fontosak és értékesek számunkra, hiszen a lehető legjobbat akarjuk adni nekik. A Uspace egy olyan közösségi tér, ahol otthon érezhetik magukat, találkozhatnak hasonlóan gondolkodó fiatalokkal, és keresztény értékeken alapuló válaszokat kaphatnak az őket érdeklő kérdésekre”

– mondta a főigazgató.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, modern világunkban még erősebben szükségünk van a Biblia iránymutatására. Le kell fordítani a Bibliát a magyar fiatalok nyelvére, ezt a munkát végzi a Katolikus Szeretetszolgálat a Uspace honlapon keresztül, hiszen keresztény tanításokkal igyekeznek válaszokat adni – tette hozzá.

„Nemzetstratégiai ügy a családok és a fiatalok támogatása, a már ismert intézkedések mellett nagyon fontos, hogy az értékalapú közösségeket is felkaroljuk”

– jelentette ki.

Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke arról beszélt, hiánypótló szerepet tölt be a portál. Elmondta, vannak már katolikus médiafelületek, de ezek inkább a felnőttek nyelvén szólnak, a fiatalok életkérdéseivel foglalkozó felület eddig még nem jött létre.

Arról is beszélt, az egyház óriási felelőssége, hogy a fiatalokat, a jövőt megszólítsa.

Marton Zsolt úgy fogalmazott:

„állandóan online vagyunk, frissnek kell lenni, reagálni kell, erre pedig a fiatalok a legalkalmasabbak”.

A püspök Ferenc pápára hivatkozott, aki – idézte fel – mindig elmondja, „az egyháznak szüksége van a fiatalok lendületére, hitére”.

A uspace.hu oldalon megjelenő cikkek középpontjában olyan örök érvényű értékek állnak, mint a teremtett világ tisztelete, az emberi élet méltósága, az Istennel való kapcsolat és a hit, a családi élet fontossága, a férfi-női kapcsolat pozitív megjelenítése, a természetvédelem és a természetközeliség.

A Uspace Facebook-oldala elsősorban a szülők és tanárok platformja, míg az Instagram-oldal a fiatalok terepe. Ugyancsak a gimnazista és egyetemista korú fiatalok szerkesztik a Spotify-on és videós formában is elérhető podcastokat, amelyekben a tervek szerint ismert emberekkel is készítenek majd interjúkat. A Uspace hatodik platformja a Youtube-csatorna, ahol a videók a tizenévesek egyik legégetőbb problémájára, párkapcsolati felvetésekre adnak megoldást.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még