Fontos

Meglőttek egy rendőrt Németországban

Eddig ismeretlen nép nyomaira bukkantak a sivatagban

| Szerző: hirado.hu
Állati és emberi maradványokat tártak fel egy ősi sivatagi emlékműből, amelyet feltehetően rituális gyakorlatokra használtak Szaúd-Arábiában.

Ősi emberi maradványokat fedeztek fel a régészek több száz elszórt állatcsont mellett eltemetve egy 7000 éves sivatagi emlékműben, egy őskori kultusz által használt rituális helyszínen Szaud Arábiában.

Kapcsolódó tartalom

A maradványokat – egy 30 év körüli felnőtt férfi csontjait – egy musztatilban találták meg, egy olyan szerkezetben, amely a nevét az arab négyszög szóról kapta. A rom egyike annak a több mint 1600 musztatilnak, amelyet az 1970-es évek óta fedeztek fel Szaúd-Arábiában.

Az építményeket többnyire a homok alá süllyesztve építették, amikor az Arab-sivatag még buja füves terület volt, ahol elefántok kószáltak és vízilovak fürödtek a tavakban.

A musztatilok építői egy ismeretlen kultúra tagjai voltak. Ahogy az éghajlat változása lassan sivataggá változtatta a földrészt, a kutatók szerint a népcsoport tagjai valószínűleg összegyűltek és feláldozzák a marháikat az isteneknek, így próbálták megvédeni a termőföldet és ezáltal saját életüket.

Szinte semmit sem írtak eddig a musztatilokról és az őket körülvevő hiedelmekről” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Melissa Kennedy, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem régésze. Eddig mindössze tíz musztatilt tártak fel. Tehát még mindig nem sokat tudunk erről a hagyományról – tette hozzá.

A musztatilok megjelenésükben változatosak, de jellemzően hosszú téglalap alakú, alacsony, körülbelül 1,2 méter magas sziklafalakból formálódnak. Az ásatások néhány rom belsejében összetett szerkezeteket tártak fel, köztük belső falakat és oszlopokat, amelyek utat engednek a központi kamráknak, amelyeket valószínűleg lakomákhoz és rituális áldozatbemutatásokhoz alakítottak ki – mondta Kennedy.

A korabeliek a musztatilokba belépve 20–600 métert gyalogolva érhették el a fejnek nevezett platformot, ahol egy-egy szent követ, gyakran egy meteoritot őriztek.

A Kennedyék által vizsgált musztatil 140 méter hosszú, szent köve nagy, és álló helyzetben tették le. Ennek közelében mintegy 260 állati koponya- és szarvtöredéket találtak, a maradványok többsége szarvasmarháké, de kecskék, gazellák és egyéb kisebb kérődzők leleteit is felfedezték. A legvalószínűbb magyarázat, hogy az állatokat helyben áldozták fel – olvasható a Live Science cikkében. 

A struktúra közvetlen közelében egy sírkamra is előkerült, amely egy férfi csontjait őrizte, az elhunyt valószínűleg ízületi gyulladásban szenvedett. A szénizotópos elemzés alapján a férfi csontjai 400 évvel idősebbek az állati maradványoknál. „Feltételezésünk szerint a musztatilok generációkon át fontosak voltak a térség lakóinak” – tette hozzá Kennedy.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még