
Egyre biztosabb lépésekkel halad a NASA a következő emberes holdra szállások felé: nemrégen készült el az Artemis-1 küldetés elemzése, és teljes sikert jelzett; most bemutatták a holdsétákon használandó űrruhát, hamarosan pedig az Artemis-2, immár emberes tesztrepülésének űrhajósaival is megismerkedhetünk.
Kapcsolódó tartalom
Az új űrruha az AxEMU bemutatott példánya sötétszürke, ám a végleges verzió fehér lesz – ezzel is segítve azt, hogy ne forrósodjanak túl a bennük majd a napsütötte holdfelszínen dolgozó űrhajósok. A jelenlegi borítás pusztán azt a célt szolgálta, hogy a már elkészült új fejlesztések ne legyenek leutánozhatóak, vagyis ne lopja el senki az Axiom fejlesztőinek ötleteit. A Houstonban tartott „divatbemutatón” az Axiom Space egyik mérnöke, Jim Stein vállalta a modell szerepét, s az új űrruhába bújt a sajtótájékoztatón.
Miben különbözik ez az Apollo-korszak holdi űrruháitól? Egyrészt sokkal könnyebb és modernebb, ez azt is jelenti például, hogy a sisakba épített világítás mellett egy videókamera is helyet kapott, amellyel élőben lehet majd követni az űrhajós felszíni tevékenységét. Hajlékonyabb is lesz – annak idején az Apollo-űrhajósok mozgása erősen korlátozott volt az űrruha merevsége miatt. Az új űrruhában könnyebben járnak majd a felszínen, végeznek geológiai vizsgálatokat.
Ezeket a fejlesztéseket a NASA űrruhájának tapasztalataira és adataira alapozva, az űrhajósok visszajelzései alapján végezték el az Axiom tervezői, úgy, hogy a NASA egyéb eszközeivel is összekapcsolható legyen az űrruha. Az űrruha hátán viselt „hátizsákban” kap helyett a létfenntartó rendszer.
Különösen nagy hangsúlyt fektettek a kesztyűk elkészítésébe, ezek nemcsak szigetelnek, hanem az űrhajósok eszközhasználatának is az alapjait jelentik. Hasonlóan fontos elem az űrruha lábbelije is, hisz a Hold déli sarkvidékére készül a NASA, ahol vannak olyan területek, amelyeket sose süti meg a napfény, így elképesztően hidegek, ezt pedig a lábak melegen tartásával kell ellensúlyozni.
Kapcsolódó tartalom
Az új űrruha jobban véd majd a külső hatásoktól, így például a holdportól, de fontos tudni, hogy az űrhajósok védelmét szolgáló rendszerek redundánsak lesznek, vagyis minden rendszernek lesz pótrendszere is, ami hiba esetén átveszi annak feladatát, garantálva azt, hogy az űrhajósok biztonságban visszatérhessenek az állomáshelyükre.

A teljes felszereltségű űrruha gyakorlati tesztelését űr jellegű környezetben végzik majd el, betanítják az űrhajósokat az űrruha használatára, mielőtt valós körülmények közt sor kerülne az alkalmazására.
Az Artemis-3 küldetésre a tervek szerint 2025 decemberében kerülhet sor – olvasható a National Geographic cikkében.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció.