Időjárás

Szekrénybe a télikabáttal, beköszönt az igazi tavasz! Mutatjuk, mikor

Hat zsiráfnak megfelelő hosszúságú nyaka volt a nyakhosszrekordot tartó dinoszaurusznak

Az eddigi leghosszabb nyakú dinoszaurusz fosszilis maradványait azonosították a New York-i Stony Brook Egyetem kutatói, akiknek eredményeit a Journal of Systematic Palaeontology című szaklap közölte.

A szauropodák csoportjába tartozó, több mint 160 millió évvel ezelőtt élt Mamenchisaurus sinocanadorum dinoszaurusz maradványait 1987-ben fedezték fel Kínában. A kutatók elemzésük során kimutatták, hogy ennek a nagytestű növényevőnek mintegy 15 méter hosszú nyaka lehetett, ami nagyjából hat zsiráfnyaknak felel meg.

Bár az őshüllőnek csak néhány csontja maradt fenn, a közeli rokonaik teljes egészében fellelt csontvázai segítségével a tudósoknak mégis sikerült rekonstruálni, mekkorák lehettek és hogyan nézhettek ki az állatok. Ez alapján a tudomány jelenlegi állása szerint a Mamenchisaurus sinocanadorum a maga 15 méterével tartja a nyakhossz rekordját – jelentette ki Andrew J. Moore paleontológus.

Kapcsolódó tartalom

Komputertomográfiai eszközök segítségével azt is megállapították, hogy az óriási állat csigolyái – a kismadarak testfelépítéséhez hasonlóan – üregesek voltak, és ezért négyméteres bordák támasztották a nyakát a stabil tartás érdekében.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még