Legfrissebb

Üzent a kormányülésről Orbán Viktor

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Másolatnak hitték a magyar ereklyét, kiderült, hogy igazi kincs

| Szerző: hirado.hu
Az 1930-as években felfedezett tárgyról hosszú időn át azt hitték, hogy egy jól kivitelezett másolat.

A chicagói Field Múzeum nagyjából száz éve szerzett meg egy igen szép és jó állapotú, ám másolatnak hitt bronzkardot. Egy, a közelmúltban lefolytatott vizsgálat alapján kiderült, a tárgy valójában eredeti, és mintegy 3000 éves – számol be az intézmény oldala.

A múzeumban idén márciusban nyílik meg az Európa első királyai című kiállítás, az újkőkortól a vaskorig terjedő időszak leleteit mutatják be. A kardot a nyitást megelőzően elemezték, a kutatásba magyar szakértőket is bevontak. A fegyvert az 1930-as években fedezték fel a Duna budapesti szakaszán, a vízbe egy rituálé során kerülhetett be – írta a National Geographic. 

Kapcsolódó tartalom

A csapat röntgen-fluoreszcenciás vizsgálatot folytatott, az adatokból pedig következtetni tudtak a tárgy összetételére. Mint kiderült, a lelet sokban emlékeztet más, a bronzkori Európából származó kardokra.

A történet általában fordítva szokott lejátszódni: amit eredetinek hiszünk, utóbb hamisítványnak bizonyul” – mondta Bill Parkinson, a Field Múzeum kurátora és a kiállítás egyik létrehozója. A kardot a múzeum főtermében állítják ki.

Ajánljuk még