Rendkívüli

Késes támadás Németországban, két ember meghalt

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Itt az új memóriaszabvány, amivel olcsóbban lehet majd bővíteni a számítógépek memóriáját

| Szerző: hirado.hu
A Crucial mindjárt két olyan modult is bevezetett a szóban forgó típusú memóriakínálatába, amik a bitfülűek számára nagyon furcsa mérettel rendelkeznek.

A szóban forgó RAM egységek darabonként 24, illetve 48 GB-os kapacitást kínálnak, amihez hasonlót eddig nem lehetett kapni a PC-s memóriákból.

Hagyományosan ugyanis a memóriamodulok mérete csak kettő valamely egész hatványának felelhettek meg, ami azt jelentette, hogy ebben a nagyságrendben 16, 32 vagy 64 GB-osak lehettek.

Forrás: PC Fórum

Az új DDR5 szabvány azonban kialakításánál fogva már lehetővé teszi ettől eltérő kapacitások létrehozását is az egyes memóriamodulokban.

A szóban forgó RAM-ok egyébként DDR5-5600 típusúak, illetve sebességűek, és CL46-os késleltetéssel működnek, ami megegyezik a velük azonos sorozatba tartozó, de bináris kapacitású társaik jellemzőivel.

A Crucial a modulokat asztali gépekbe való DIMM és laptopokba való SO-DIMM kivitelben egyaránt kínálja, amik közül előbbiek még az XMP 5.0-t is támogatják. A termékek árát a gyártó egyelőre nem árulta el, de az értelemszerűen valahol a 16 és 32, illetve 32 és 64 GB-os modulok között lesz.

Ez azért jó hír, mert így a korábbiaknál kisebb léptékben, ezzel összefüggésben pedig olcsóbban lehet majd bővíteni a számítógépek memóriáját, és hozzáigazítani majd azt a tényleges igényekhez

Forrás: PC Fórum

Kapcsolódó hírek

CES 2023: Retró színek és újrahasznosított anyagok hódítanak a laptopok piacán
A napokban véget ért az elektronikai ipar egyik legmeghatározó eseménye a Consumer Electronics Show (CES), Las Vegasban. A CES 2023 idén is egyedülálló eseménynek számított a PC és laptopok rajongói körében. A kiállításon bemutatkoztak a legújabb trendek és a legmodernebb eszközök. Középpontban volt az elegancia, a csúcstechnológia és a környezettudatosság is. A Furbify szakértője elmondta, mire számíthatunk idén a laptopok piacán.
Tudomány+High-tech
Bizarr és futurisztikus kütyük 2023-ban
Még okosabb telefonok mellett egy sor szokatlan technológiai innovációra kell felkészülni 2023-ban – állítja a SimpliLearn a <a href="https://leet.hu/2023/01/02/bizarr-es-futurista-kutyuket-hordhatunk-majd-2023-ban/">Leet.hu beszámolója szerint</a>. A tudományos oldal szerint az otthoni munkavégzés olyan ágazatok fejlődését fogja motiválni, mint a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, a kiterjesztett és kevert valóság, a 3D nyomtatás, a robotika és az automatizálás, valamint az IoT, az 5G és a kiberbiztonság.
Tudomány+High-tech

Ajánljuk még