logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Véget ért a Marson az InSight küldetése

Véget ért a Marson az InSight küldetése – jelentette be az amerikai űrhivatal (NASA).

Az űrhivatal szerdai közleménye szerint az InSight földi irányítócsoportja már nem tud kapcsolatba lépni a marsszondával, amiből arra következtettek, hogy napelemei végleg lemerültek.

A NASA közölte, hogy bár a további kommunikációra nem nagyon van remény, azért továbbra is figyelik, hátha sikerül fogniuk a marsszonda jelzését. Az InSight utoljára december 15-én lépett kapcsolatba a Földdel.

Az űrhivatal már májusban jelezte, hogy a marsszonda nyáron befejezi működésének tudományos szakaszát, mert napelemei a porosodás miatt egyre kevesebb áramot termelnek, szeizmométere csak júliusig tudja regisztrálni a marsrengéseket. Arról is előre tájékoztattak, hogy a missziót formálisan az év végén szüntetik meg.

Az InSight négyéves küldetése alatt több mint 1300 marsrengést észlelt és feltérképezte a vörös bolygó rengésveszélyes régióit. A marsszonda 2018 novemberében érkezett a Marsra a szeizmikus hullámok tanulmányozására, ami a bolygóképződés tanulmányozásában nyújthat segítséget a tudósoknak.

Láttam a küldetés indítását és érkezését, és miközben egy űreszköztől való búcsúzás mindig szomorú, az InSight által végzett lenyűgöző kutatások okot adnak az ünneplésre” – mondta el Thomas Zurbuchen, a NASA washingtoni tudományos missziós igazgatóságának helyettes vezetője. Mint hozzátette: a szondától kapott szeizmikus adatok nemcsak a Marsról, hanem más sziklás égitestekről, köztük a Földről is rengeteg információval szolgálnak.

Az InSight a NASA második marsszondája, amely működésének a vörös bolygón szálló por vet véget: az Opportunity szondát egy globális porvihar tette működésképtelenné 2018-ban. Az InSight irányítói abban reménykedtek, hogy a Marson jellemző erős szélviharok segíthetnek megtisztítani a szonda napelemeit, de ez nem történt meg.

A NASA két másik működő marsszondája, a Curiosity és a Perseverance továbbra is kifogástalanul működik, hála a nukleáris meghajtásnak.

Ajánljuk még