logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Új hírek érkeztek Karikó Katalinról! Gyógyíthatatlan betegség gyógymódján dolgozik

Karikó Katalin kapta idén a Semmelweis Egyetem magas rangú tudományos kitüntetését. A Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszora a díj átvétele után azt mondta, a következő években sem fog pihenni, és más betegségek gyógymódjait kutatja. Az intézmény ezzel a díjjal ismerte el a kutató több évtizedes munkáját, aminek köszönhetően 2020-ban szabadalma alapján kifejlesztették az első igazoltan hatásos koronavírus elleni mRNS-alapú oltóanyagot – számoltak be róla az M1 Híradóban.

 

Többek között a Semmelweis Egyetem professzorai és Karikó Katalin egykori tanárai is megjelentek a Semmelweis Budapest Award idei átadóján. A 2009-ben alapított elismerést olyan természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert tudósoknak ítélik oda, akik munkássága az emberiség fejlődését szolgálja.

A Semmelweis Egyetem a rangos nemzetközi díjjal idén Karikó Katalint tüntette ki. 2020-ban A Széchenyi-díjas kutatóbiológus szabadalma alapján készült el a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos Covid–19 elleni vakcina.

Merkely Béla, az egyetem rektora beszédében azt mondta, Karikó Katalin már a 70-es évek vége óta kísérletezett az mRNS-technológiával. A több évtizedes kitartó munka pedig napjaink egyik világszerte legismertebb kutatójává tette.

„Magyar emberként példát mutatott nemcsak honfitársainknak, de mindenkinek. Felfedezésével emberek millióinak életét menthette meg, és neki köszönhető az is, hogy ma már egy biztonságosabb világban élhetünk, hiszen van fegyverünk a pandémiát okozó Covid–19 vírussal szemben” –fogalmazott Merkely Béla.

Karikó Katalin a díj átvétele után szakmai előadást tartott, amelyben mRNS 1961-es felfedezésétől a koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséig eltelt 60 év legfontosabb állomásait mutatta be. A kutatóbiológus a Híradó kérdésére azt mondta, hogy a következő években sem szeretne pihenni.

A kutatóprofesszor elárulta, jelenleg is egy olyan betegség ellenszerén dolgozik, amire ma még nem ismerünk gyógymódot. A betegség nevét egyelőre nem akarta megnevezni, annyit azonban elmondott, hogy ezúttal nem mRNS-technológiával kísérletezik.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még