logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Közös képzésről állapodott meg a Semmelweis Egyetem és a Harvard Medical School

| Szerző: MTI
Együttműködési megállapodást írt alá a Harvard Medical School (HMS) és a Semmelweis Egyetem (SE) pénteken, a megállapodás értelmében a HMS posztgraduális orvosképző klinikai kutató képzési programot tervez és valósít meg az egyetemen – közölte az SE.

Az SE honlapján közzétett közlemény szerint a HMS közép-európai PHD-hallgatóknak, posztdoktoroknak (egyetemi affiliációval rendelkezőknek) szervezett klinikai kutatóprogramja a tervek szerint 2023 júliusában indul és 2026 júniusáig tart.

A képzés tantervéért és megvalósításáért az amerikai intézmény felel, az SE pedig vállalja, hogy évente 50 hallgató részvételi díjának ötven százalékát fedezi, amire az intézmény 250 ezer dolláros keretet különített el.

A programot a környező országokban is szeretnék meghirdetni, hogy a kelet-közép-európai régió több országának szakemberei is részt vehessenek benne – írták.

Mint olvasható, a tananyag hozzásegíti a résztvevőket, hogy olyan képességek birtokába juthassanak, amelyek nélkülözhetetlenek a magas színvonalon végzett klinikai kutatásokhoz. Mindezt többek között

az epidemiológia, a biostatisztika, az orvosi etika és a szakmai vezetés területén.

Együtt a Harvarddal

A kilenc hónapos programba felvett hallgatók élő workshopokon és webináriumokon vesznek részt, egyéni és csoportos feladatokat oldhatnak meg, és kérésre egyénileg is meghallgathatnak több órányi előre felvett tananyagot.

A közleményben idézték Merkely Bélát, az SE rektorát, aki a megállapodás ünnepélyes aláírásakor kiemelte: a Harvard és a Semmelweis Egyetem adottságai, gyökerei, az intézmények kulturális közege eltér ugyan, földrajzilag pedig egy óceán választ el bennünket. De a célunk közös, küldetésünk, alapelveink azonosak: a lehető legjobb tudás átadása a lehető legmagasabb színvonalon – mondta.

Ajay K. Singh, a HMS tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettese a kommüniké szerint arról beszélt: a klinikai kutatás valódi hajtóerőt jelent az egészségügyi innovációk szempontjából, és javítja a betegkezelések kimenetelét.

(Címlapfotó: Semmelweis Egyetem, Elméleti Orvostudományi Központ. Forrás: Wikipédia)

Ajánljuk még