logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egy K-pop sztárt is magával visz Hold körüli útjára a japán milliárdos

Maezava Juszaku japán milliárdos pénteken bejelentette, hogy jövőre tervezett Hold körüli útjára a K-pop sztárt, TOP-ot is magával viszi.

Nagy büszkeséggel tölt el, és komoly felelősség, hogy én lehetek az első civil koreai, aki eljut a Holdhoz” — hangsúlyozta TOP egy videóban, amit a bejelentés után posztolt a közösségi médiára.

A kilenc főből álló legénység tagja Steve Aoki amerikai DJ is.

A 47 éves Maezava volt az első japán magánszemély, aki eljutott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A milliárdos pénteken a Twitteren nevezte meg azokat, akik vele tarthatnak a 2023-ra tervezett űrutazásán az Elon Musk vállalata által kifejlesztett SpaceX űrhajóval.

A legénység tagjait az expedícióra jelentkező mintegy egymillió ember közül választották ki. A Holdat megkerülő, egyhetes űrutazás költségeit Maezava állja.

A fedélzeten lesz még Rhiannon Adam ír fotós, Dev Joshi indiai színész és Tim Dodd amerikai youtuber, aki rakétatudománnyal kapcsolatos tartalmakat készít a közösségi platformra, a cseh koreográfus Yemi A. D., Karim Iliya brit fotós és Brendan Hall amerikai dokumentumfilmes is.

Maezava azt is közölte, a legénység két tartalék tagja a japán táncos, Miju és Kaithlyn Farrington amerikai snowboardos s lesz.

A Zozo Inc. online divatvállalkozásból meggazdagodott milliárdos tavaly márciusban invitálta meg a vállalkozó kedvű, önmagukat művésznek tekintő embereket, hogy tartsanak vele az űrbe. Kifejtette: a jelentkezőktől azt várja, hogy az űrutazás kitágítsa művészeti tevékenységük határait, és az út célja végső soron, hogy segítse az emberiséget és a társadalmat.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még