logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elindult útjára a kínai Sencsou–15 űrmisszió

Sikeresen elindult útjára kedden Kína újabb űrmissziója, a Sencsou–15. Háromfős legénysége a Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomáson tartózkodó űrhajósokat váltja le – jelentette a CCTV kínai állami média.

Az előző űrmisszió, a Sencsou–14 és a Sencsou–15 három-három fős legénysége egy hétig együtt dolgozik majd, a június óta ott lévő asztronauták ezután térnek haza.

A Sencsou–15 féléves missziójával megkezdődik a Tienkung űrállomás közel két évtizeden át tartó megépítésének utolsó szakasza – közölte a kínai űrkutatási hivatal (CMSA).

Az állomás harmadik, egyben utolsó modulját néhány hete csatlakoztatták rá az állomásra.

Az érkező legénység befejezi a Mengtien (Mennyei Álmok) nevű labormodul telepítését, ezenkívül ellenőrzi majd a modul teherzsilipelését is.

A kedden elindított űrhajó parancsnoka Fej Dzsun-long, aki veteránként tér vissza a világűrbe: az 57 éves tajkonauta részt vett a Sencsou–6 2005-ös, négy napig tartó űrmissziójában, amely a második alkalom volt, hogy Kína embert küldött az űrbe. A legénység másik két tagjának, Teng Csing-mingnek és Csang Lünek ez az első útja.

A küldetés során a Sencsou–15 legénysége az űrkutatás, az űrgyógyászat és az űrtechnológia területén végez kísérleteket.

Kína már több évtized óta eurómilliárdokat fektet be űrprogramjába. Az űrállomás megépítésére és saját űrexpedícióinak elindítására részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be Kínát a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba, amely az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Európa és Japán együttműködésében valósul meg.

Űrprogramjának kezdete óta Peking több mint ezer tudományos kutatást végzett el az űrben, köztük olyan vizsgálatokat is, mint a növények alkalmazkodása az űrbéli körülményekhez, vagy hogy miként viselkednek a folyadékok a mikrogravitációban.

Ajánljuk még