logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Eddig lehet jelentkezni a műholdépítő versenyre

Október végéig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

A CanSat célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése az űrkutatás és az űripar iránt. A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben. Az ESA előírásai szerint 3–6 fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben – közölték a szervezők az esemény honlapján.

A csapatoknak a verseny során egy kisméretű műholdat kell elkészíteniük.

A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez.

A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük.

A versenyen a CanSat műholdakat rakétával juttatják körülbelül 1000 méteres magasságba. Itt a hordozóeszközről leválva megkezdik küldetésüket, amely lehet egy tudományos kísérlet vagy egy technológiai demonstráció.

A biztonságos landolást követően a csapatok analizálják és prezentálják a gyűjtött adatokat.

A versenyről, a jelentkezésről részletes információ a 2023-as CanSat verseny honlapján található. A magyarországi fordulót a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezi. A szervezők október 26-án 14 órától online tájékoztatót is tartanak az érdeklődők számára – olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon.

Világszerte az 1990-es évek végétől vált népszerűvé a CanSat-építés. Az Európai Űrügynökség (ESA) több mint egy évtizede rendez versenyeket a tagországaiból érkező legtehetségesebb diákcsapatok számára.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Európai Űrügynökség)

Ajánljuk még