logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Samantha Cristoforetti olasz űrhajós vette át a Nemzetközi Űrállomás parancsnokságát

Samantha Cristoforetti olasz űrhajós vette át szerdán a Nemzetközi Űrállomás (ISS) parancsnokságát.

Oleg Artyomjov orosz kozmonauta szimbolikusan átadta az ISS bronzból készült „kulcsát” a 45 éves, AstroSamnek becézett Cristoforettinek, ezzel ő az első európai nő, aki a Föld körüli pályán keringő űrállomás parancsnoka lett.

Az átadási ceremónián, amelyet élőben közvetítettek az űrállomásról, Cristoforetti köszönetet mondott elődjének, Oleg Artyomjovnak, valamint kollégáinak, Gyenyisz Matvejevnek és Szergej Korszakovnak, akikkel az utóbbi hónapokban együtt dolgozott, és akik a nap folyamán egy Szojuz űrhajóval visszaindulnak a Földre.

Az ISS-nek eddig négy európai parancsnoka volt. Új szerepkörében Cristoforetti feladata lesz egyebek között legénysége biztonságáról gondoskodni és biztosítani a szoros együttműködést a fedélzeten lévők, valamint a Földön tartózkodó kollégák között.

A Milánóban született Cristoforettinek ez már a második küldetése az ISS-en. Ő volt Olaszország első női űrhajósa 2014-2015-ös missziója során. Most a Minerva-misszió keretében április vége óta tartózkodik az ISS fedélzetén, orvosi és anyagtudományi kísérleteket felügyel.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még