logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Idén minden korábbinál több program várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján

Idén minden eddiginél szélesebb kínálatból válogathat a közönség és újra személyesen vehet részt a Kutatók éjszakáján, amit több mint félszáz településen rendeznek meg országszerte szeptember utolsó hétvégéjén 2500-nál is több programot kínálva a tudomány iránt érdeklődőknek – hangzott el az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyarország legjelentősebb tudományos fesztiválján, szeptember 30-án és október 1-jén több mint 170 intézményben csaknem 260 helyszínen lesznek programok és a korábbi évek tapasztalata alapján mintegy 100 ezer résztvevőt várnak a szervezők – mondta el Kardon Béla, a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont (RCISD) tudományos igazgatója, az esemény főkoordinátora.

Az Európai Unió által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy szórakoztatóan mutassa be a kutatók munkáját, a tudományos kutatás fontosságát, és kedvet csináljon a fiataloknak a tudományos pályához

– tette hozzá.

György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: ahhoz, hogy valaki elinduljon a tudományos pályán, már iskolás korában fontos, hogy megfelelő támogatást, motivációt, élményeket kapjon – még akkor is, ha egy kistelepülésen él. Az esélyteremtés jegyében indult el a Tanítsunk Magyarországért program, idén az egyetemisták által mentorált gyerekek is ellátogatnak az eseményre.

Annak érdekében, hogy Magyarország 2030-ra Közép-Kelet Európa tudásközpontjává váljon, több intézkedést is hozott a kormány

– tette hozzá az államtitkár, aki ezek között említette, hogy 2022. január elsejétől megduplázták az egyetemek finanszírozását és új irányítási modellt vezettek be a felsőoktatási intézményekben. Hangsúlyozta, hogy 2030-ig 2700 milliárd forintot szánnak az egyetemi és kutatói infrastruktúra fejlesztésére.

Emellett beszélt arról is, hogy Magyarország a 2021-es GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra szeretné növelni a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat.

András Klára, az Egis Gyógyszergyár Zrt. humánerőforrás és kommunikációs igazgatója beszámolt arról, hogy

a társaság támogatásával több, a kémiát népszerűsítő program indult az általános- és középiskolákban.

Elmondta, hogy a Kutatók éjszakája egyik kísérőrendezvényeként kémiaversenyt rendeznek az Egis-ben, amelyre 12 csapatot várnak.

Felde Imre, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese az egyetem programjait ismertetve kiemelte: a rendezvényen Magyarországon elsőként mutatják be azt a hidrogén meghajtású autót, amely csak zöld energiával működik.

Emellett a látogatók innovációs roadshow-n is részt vehetnek, valamint virtuális valóság alkalmazásokat, sebészrobotot, továbbá egy, a vakok és gyengénlátók számára kifejlesztett, Ariadné névre keresztelt elektronikus vakvezető rendszert is kipróbálhatnak.

Szentirmai Zöld Máté, a Millenáris projektigazgatója, az Álmok Álmodói kiállításon tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy

a tárlat több mint 600 innovációt mutat be a magyar ipartörténet legendás helyszínén, inspirálva a jövő kutatóit.

Az eseményen részt vett Farkas Bertalan dandártábornok űrhajós is, aki a program végén bemutatta a kiállítás űrkutatással foglalkozó részét.

A Kutatók éjszakája programjai idén is ingyenesen látogathatók, azonban vannak olyan programok, amelyekre előzetes regisztráció szükséges. Ezt a rendezvény központi honlapján, a kutatokejszakaja.hu-n tehetik meg az érdeklődők.

A kiemelt kép illusztráció.

 

Ajánljuk még