logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az új űrkorszaknak új szabályokra van szüksége a Szövetségi Hírközlési Bizottság szerint

| Szerző: hirado.hu
Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság csütörtökön közölte, hogy még szeptemberben olyan új szabályozásról dönt, amely a világűrben található törmelékek miatti növekvő kockázatokat kezelné – számolt be a Reuters hírügynökség. Jessica Rosenworcel, a testület elnöke úgy nyilatkozott, a bizottság szerint az új űrkorszaknak új szabályokra van szüksége.

A korábbi szabályozás szerint az ügynökség azt javasolta az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak üzemeltetőinek, hogy a küldetések befejezését követő 25 éven belül biztosítsák, hogy űreszközeik visszatérjenek a Föld légkörébe.

A Szövetségi Hírközlési Bizottság által hozott új szabályok azonban felfrissítenék a 2004-es előírásokat, és a műholdak küldetés utáni megsemmisítésére előírt időkeretet a lehető legrövidebbre, legfeljebb öt évre csökkentenék

– mutatott rá a hírügynökség.

Az új szabályok mind az Amerikai Egyesült Államokban engedélyezett műholdakra és rendszerekre, mind pedig az amerikai piacra belépni kívánó nem amerikai műholdakra is vonatkoznának.

A bizottság továbbá megjegyezte hogy a már „nem működő műholdak, a kiselejtezett rakétabelsők részei, valamint más törmelékek ma már a világűrben keringenek, ami kihívást jelent a jövőbeli küldetések számára”.

A Reuters szerint

2021-ben több mint 4800 műhold működött Föld körüli pályán.

A bizottság korábbi 25 éves időkeretet megjelölő ajánlása azonban nem volt kötelező jellegű, de az ügynökség következetesen alkalmazta ezt a referenciaértéket az engedélyezési döntések során.

A testület arra is figyelmeztetett, hogy „ahogy nő a világűrben lévő objektumok száma, úgy nő az ütközések valószínűsége is”, valamint kiemelte, hogy „nem csupán az évente 279 milliárd dolláros műhold- és hordozórakéta-iparág és a tőle függő munkahelyek vannak veszélyben”, hanem a modern élet szempontjából elengedhetetlen műholdas összeköttetés is, beleértve a távoli területeken lévő szélessávú adatátvitelt, a navigációt és a videós technikát is.

„Ha bekövetkezik egy katasztrófa, a műholdak segítenek abban, hogy szükség esetén minél gyorsabban lehessen reagálni, elérve egy ország kormányát vagy humanitárius szervezeteket. A műholdak a hatékony segélyezési erőfeszítések összehangolását is lehetővé teszik. Az űrben lévő törmelék szabályozása nélkül, az előbb említett előnyöket az (űrhulladék) megakadályozhatja, és csökkentheti a lehetőségeket gazdaságunk szinte minden ágazatában” – emlékeztetett a bizottság.

A múlt hónapban Jessica Rosenworcel, a testület elnöke úgy nyilatkozott, hogy az ügynökség szerint az új űrkorszaknak új szabályokra van szüksége,

valamint „biztosítania kell, hogy szabályaink felkészültek legyenek a pályára állítható műholdak elterjedésére és a nagyobb magasságokban folytatott új tevékenységekre”.

Kiemelt kép: A fotón az NGC 3324 elnevezésű fiatal csillag keletkezésének széle látható, amelyet a NASA új James Webb űrteleszkópja infravörös fényben rögzített és 2022. július 12-én tett közzé. Ez a kép először tárja fel a csillagkeletkezés korábban láthatatlan területeit. (Fotó: EPA/NASA)

Ajánljuk még