logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

PTE: Sikeresen varrták vissza egy férfi fél kézfejét és három ujját

Otthonában folytathatja gyógyulását az a férfi, akin a pécsi klinikán hajtottak végre sikeres kézvisszaültetést, miután három ujját és fél kézfejét levágta egy faaprítógép Zalalövőn múlt vasárnap – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a gép az 54 éves férfi jobb kezének mutató, középső és gyűrűs ujját, valamint a fél kézfejét vágta le. A PTE Klinikai Központ Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáján nyolcórás műtétet hajtott végre rajta Kromek Lóránd osztályvezető főorvos által vezetett orvosi csapat.

A kommünikében a főorvost idézve azt írták, hogy a kéz lágyrészeinek vérellátása több nappal a sikeres operáció után is stabil, így a beteg hazatérhetett, viszont a vasúti műszaki ellenőrként dolgozó férfi még hosszú gyógyulási folyamatnak és rehabilitációnak néz elébe, sérülése súlyosságát és jelentőségét pedig az is fokozza, hogy jobbkezes.

Magyarországon először Nyárády József professzor végzett kisvégtag-visszaültetést 1979-ben a pécsi klinikán, 1982-ben pedig ugyancsak a baranyai megyeszékhelyen ültettek vissza először kart. A sikeres replantációk sorát ma egy külön erre, illetve mikrosebészetre specializálódott team folytatja – olvasható a PTE közleményében.

Ajánljuk még