logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Péntektől olyat láthatunk az égen, amire közel 1100 éve nem volt példa

Életünk csillagászati eseménye várható a héten. Június 17. és 28. között ugyanis a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A bolygóvonatnak is nevezett ritka együttállásra több mint ezer éve nem volt példa – hangzott el az M1 Ma este műsorában.

Mizser Attila csillagász elmondta, hogy a bolygók egymás után sorakoznak az égen, ezért nevezik bolygóvonatnak. Az érdeklődőknek nagyjából arasznyi távolságokra kell majd keresni az égitesteket.

„Az együttállás lényege az, hogy nagyon szorosan, egymáshoz közel állnak az égitestek. A hamarosan látható bolygóvonatot én inkább távolállásnak nevezném, hiszen nem egy szoros együttállásról van szó” – magyarázta Mizser Attila.

„Az öt szabad szemmel is látható bolygót – Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz – már a hónap elején is fel lehetett fedezni egyenként” – mondta a csillagász. Hozzátette, hogy hajnalok hajnalán érdemes kiállni és kémlelni az eget, nagyjából hajnali három órától.

A fent említett bolygók mellett távcsővel érdemes keresni az égrészen az Uránuszt és a Neptunuszt is. Ez a két bolygó szabad szemmel nem látható, távcsövön keresztül kis korongként, halványan lesznek láthatóak.

„Az én kedvenc hajnalom 26-a lesz, amikor a Vénusznak és a Holdnak lesz egy szoros együttállása. Ez egy nagyon szép, látványos páros jelenség lesz”

– emelte ki Mizser Attilla. Elmondta, hogy az együttállástól ha a szemünkkel jobb kéz felé elindulunk, akkor láthatóvá válik a bolygóvonat is.

Legutóbb 947-ben volt látható hasonló jelenség, legközelebb pedig 2495-ben lesz hasonló bolygóvonat.

Címlapfotó: A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) által készített illusztráció a Naprendszerről (Fotó: MTI/EPA/Martin Kommesser)

Ajánljuk még