logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mikrometeoroid ütközött a James Webb űrteleszkópnak

Porszemnyi űrszikla – mikrometeoroid – csapódott a tavaly decemberben felbocsátott James Webb űrteleszkópnak, egy kissé elfordítva tükörrendszerének egyik darabját, de az incidens ellenére a 10 milliárd dolláros égi csillagvizsgáló a terveknek megfelelően hamarosan teljes kapacitással megkezdi működését – közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

A NASA szerdai közleménye szerint a parányi kőzetrészecske valamikor május végén ütközött a valaha épített legerősebb űrteleszkóp aranyozott tükörszegmensei egyikének, és hagyott maga után „alig észlelhető hatást az adatokban”. Az incidens ellenére a berendezés továbbra is az elvártnál magasabb teljesítménnyel működik.

A tükörrendszert úgy tervezték, hogy ellenálljon az extrém sebességgel száguldó apró kőzetrészecskék „bombázásának”, mindazonáltal számítottak arra, hogy az alkalmankénti mikrometeoroid-becsapódások idővel enyhén rontják a kozmikus környezet hatásainak kitett teleszkóp teljesítményét – tudatta a űrkutatási hivatal.

A NASA közlése szerint a decemberi felbocsátás óta ez volt az ötödik mérhető mikrometeoroid-becsapódás, de ez erősebb volt, mint amilyenekkel a prognosztizált teljesítményromlás földi kalkulációjakor számítottak. Az űrkutatási hivatal mérnökei most tanulmányozzák, hogy a jövőben miként lehet kivédeni az ütközéseket hasonló űrsziklákkal.

A tudósok azt remélik, hogy a NASA második igazgatójáról elnevezett teleszkóp képei betekintést nyújtanak majd az ősrobbanás utáni, mintegy 13,8 milliárd évvel ezelőtti időkbe. A tudományos megfigyeléseket júniusban kezdi meg a Föld és a Nap közötti L2 Lagrange-pontból. Innen vizsgálja a Naprendszer objektumait, és öt–tíz éven keresztül készít korábban elérhetetlen érzékenységű és felbontású felvételeket.

A James Webb űrteleszkóp kifejlesztése mintegy 30 évig tartott, és körülbelül 10 milliárd dollárba került, 6,5 méter átmérőjű főtükörrel és különösen terjedelmes – 21-szer 14 méteres – hővédő pajzzsal rendelkezik. A Hubble teleszkópot fogja helyettesíteni, amely már több mint 30 éve működik.

Ajánljuk még