Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án a szabolcsi Gyulaházán született, a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett. Eredetileg labdarúgónak készült, de egy sportsérülés miatt irányt váltott, és úgy döntött, hogy pilóta lesz. 1967-től a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, majd 1970-től a szovjet Repülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-ben lett repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülő, a pápai repülőtéren szolgált – írja a National Geographic. 

Az Interkozmosz űrkutatási program keretében az 1970-es évek második felében vált lehetővé, hogy a szovjet Szojuz űrhajókon a tagországok egy-egy képviselője is feljusson a világűrbe. Magyarországra a tervek szerint ötödikként, 1979-ben került volna sor, a jelöltek kiválasztási folyamata 1977 tavaszán, a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben kezdődött.

Űrhajósnak a már sokrétű szűrésen, kiképzésen átesett vadászrepülőgép-pilóták jelentkezhettek. A hét, alkalmas minősítést kapott jelölt közül a magyar és szovjet repülőorvosi bizottság együttes ülésén négyet választott ki.

A Moszkvában végzett további vizsgálatok után Farkas Bertalan és Magyari Béla utazhatott családostul kiképzésre a Gagarin Űrhajós Kiképző Központba, népszerű nevén Csillagvárosba, Elek László és Buczkó Imre a kiképzés idején tartalék szerepét töltötte be.

A világűrbe induló jelöltről a szovjet hatóságok döntöttek. Választásuk már 1978-ban Farkas Bertalanra esett, akit szükség esetén Magyari Béla helyettesített volna, szovjet társaikkal együtt mindkettejüket kiképezték.

Az űrutazásra végül a tervezettnél egy évvel később került sor, mert az 1979 áprilisi szovjet–bolgár űrrepülés során a Szojuz–33 űrhajó műszaki hiba miatt nem tudott összekapcsolódni a Szaljut–6 űrállomással. A Szaljut alaplegénységét a szovjet–magyar űrutazásra szánt Szojuz–34 űrhajóval kellett lehozni, és az a döntés született, hogy amíg a hiba okát nem tisztázzák, a következő páros nem szállhat fel.

A nemzetközi személyzet egyhetes programjában több magyar kutatóintézet által tervezett orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforrás-kutatási kísérlet és megfigyelés is szerepelt.

Vizsgálták, hogyan termelődik az emberi szervezetben az interferon nevű fehérje a súlytalanság állapotában. A Pille sugárdózismérővel már a fedélzeten meg tudták állapítani az űrhajósok sugárterhelését, a Balaton nevű műszerrel a szellemimunka-végző képességüket vizsgálták. Felvételeket készítettek különböző természeti objektumokról és jelenségekről. Vittek magukkal magyar készítésű élelmiszereket is, kalocsai mintás konzervdobozban.

Farkas Bertalan utóbb elárulta, hogy hatvannyolc kilójával asztronautának vékony volt, szkafanderébe ólomtéglácskákat kellett szerelni, hogy meglegyen az előírt tömeg.

Egyik este magyar televíziós közvetítés keretében ő olvasta fel az esti mesét, ezért magával vitte a tévémacit is.

A szovjet–magyar űrpáros a Szojuz–35 fedélzetén 1980. június 3-án ért földet Kazahsztánban. Ők voltak az elsők, akiknek a Földre visszaérkezés alatt 4,5-5 G terhelést kellett elviselniük. 4,5 G értéknél egy 70 kilóss embert csaknem 330 kilogrammnak megfelelő erő szorítja a pilótaülésbe.

Farkas Bertalan hét napot, 20 órát és 45 percet töltött a kozmoszban, visszaemlékezése szerint leírhatatlan érzés volt meglátni Magyarországot a világűrből.

Farkas Bertalan 1986-tól, közlekedésmérnöki diplomájának megszerzése után az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa, mérnök ezredes, 1995-től dandártábornok, a honvédség repülőszemlélő-helyettese volt. 1996-ban légügyi attasé lett az Egyesült Államokban, a Nemzetközi Űrhajós Szövetség alapító tagja.